Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Itt az újabb leleplezés Cseh Katalin ügyében

Itt az újabb leleplezés Cseh Katalin ügyében

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Olyan részletek láttak napvilágot, amelyek akár véget is vethetnek a momentumos képviselő politikai karrierjének.

Azt minden politika iránt érdeklődő tudja, hogy Cseh Katalin és a Momentum 2017-ben a Nolimpia-kampánnyal, a magyarországi olimpiát megtorpedózó aláírásgyűjtéssel szerzett magának ismertséget. Azt viszont eddig csak kevesen tudhatták, hogy Cseh Katalin cégvezetőként 2016-ban még a magyar olimpiára is hivatkozva kért uniós támogatást. Amit a cég később meg is kapott.

Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a Cseh Katalin körül kialakult botrányban. ]]>Ezúttal a Demokrata internetes kiadása közölt tényfeltáró cikket]]> az európai uniós képviselő ügyei kapcsán. A hetilap a sajtóban csak Anonymousként emlegetett álarcos alak vasárnapi videója után kezdett kutakodásba és akadt megdöbbentő részletekre a Cseh Katalinék családi cégének 68 millió forintos uniós pályázata kapcsán.

A Demokrata felidézte, hogy

a Momentum 2017-ben a magyarországi olimpia megfúrásával szerzett országosan ismertséget, de egyesületként már 2015-ben létezett. Az alapítók közé tartozott Cseh Katalin is,

aki nem csupán aktív részese, hanem egyenesen vezéralakja volt az olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek. „Bár a párttá alakulás utáni első Momentum-elnökségbe még nem került be, néhány hónappal később, 2017 augusztusában már beválasztották” – folytatta a Demokrata a politikus életrajzának bemutatását, majd így összegzett: Cseh Katalin tehát olimpiaellenes aktivistából 2017-ben már egyértelműen politikai szereplővé vált, arról viszont a közelmúltig viszonylag keveset lehetett tudni, hogy mit csinált, amikor nem politizált.

Cseh Katalin 2013. január 25-től 2018. január 10-ig volt a Pannónia Nyomda Kft. ügyvezetője,

a céget édesapja, Cseh Tibor alapította 2010-ben. A politikus tehát még azután is jó ideig vezette a vállalkozást, hogy a Momentum elnökségi tagja lett. Ebben az időszakban indult a cég azon az európai uniós pályázaton is, amelyen több mint 68 millió forint támogatást nyertek hologramos technológia kifejlesztésére.

A Demokrata alaposabban utána nézett a pályázatnak. „Társaságunk alapvető célja a piacon még nem lévő szolgáltatás és termék kifejlesztése és piacra vezetése” – kezdődött a szöveg, amely ezután hosszan és részletesen taglalta a holografikus megjelenítésben rejlő előnyöket és lehetőségeket. Valahol a hosszú összefoglaló közepénél aztán meglepő szakasz következett.

„Az első szakmai részfeladat az értékesítést, eladást vagy bérbeadást elősegítő területi egységek, terek és területek holografikus megjelenítése. A hologram mint marketingeszköz alkalmazása jelen fázisban, a nagy költségvetéssel kivitelezett beruházások esetében az előértékesítés vagy távolsági értékesítés területén nagy hatást fog gyakorolni a piacra. Ne felejtsük el, hogy egy nagyberuházás költségvetésében szinte elhanyagolható költséggel bír, ugyanakkor a döntéshozókra gyakorolt hatása óriási lehet.

Döntéshozónak tekintjük egy ingatlan beruházóját, lakás vásárlóját, egy terület bérlőjét, de esetünkben egy tervezett nagyberuházás (pl. 2024-es magyarországi olimpiai játékok pályázati anyagában a helyszínek színes holografikus megjelenítése) megvalósításának döntéshozóit és résztvevőit is, mely a példánál maradva nemzetgazdasági szintű döntés is lehet.”

Nem tévedés: a Cseh Katalin által vezetett cég tehát uniós támogatásra pályázott egy olyan projekttel, amely szerintük a magyar olimpiai pályázat sikerre vitelében is segítséget nyújthat – összegzett a lap.

A Demokrata kikutatta azt is, hogy a pályázatot Cseh Katalin ügyvezetése idején, az ő aláírásával nyújtották be 2016. július 8-án, majd a cég 2016. november 22-ig teljesítette a hiánypótlást is, a jogosultsági döntés pedig ezek után 2016 decemberében született meg. Alig egy hónappal azelőtt, hogy elkezdődött az olimpiaellenes aláírásgyűjtés. Mivel a felhívásra a Demokrata értesülései szerint közel hétszáz pályázat érkezett, az állami projektértékelés így csak 2017 augusztusában zárult le, de még ekkor is Cseh Katalin volt a Pannónia Nyomda ügyvezetője.

Vajon momentumos társai tudtak erről? – teszi fel a kérdést a hetilap. Most már igen – tehetjük hozzá. Ahogy a választók is.

Jakubász Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2788) Belföld (10) Mozi világ (440) Gazdaság (705) Flag gondolja (36) Tereb (146) Vetítő (30) Kultúra (7) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Egészség (50) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7546) Autómánia (61) Sport (729) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>