Változnak a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) szakmai bizottságaiba való tagjelölés és -választás feltételei. Ezek a bizottságok döntenek a támogatások odaítéléséről. A nemzeti kisebbségi kultúrát támogató alapról szóló törvény módosítását szerdán írta alá Zuzana Čaputová köztársasági elnök – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Lukáš Laczko, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának munkatársa.

A koalíciós képviselők által javasolt módosítás pontosítja a kulturális szervezetek nyilvántartásának definícióját is.

A nyilvántartás tartalmazni fogja azoknak a kulturális szervezeteknek az adatait, amelyek részt vehetnek a bizottsági tagok kiválasztásában és megválaszthatják a tagokat.

„A jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében a nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői részt vehetnek az alap igazgatójának felhívására jelentkező és a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő szervezetek közgyűlésén, még akkor is, ha nem végeznek semmilyen tevékenységet” – áll az előterjesztésben.

A törvénymódosítás célja, hogy csak a nemzeti kisebbségek kulturális szervezeteinek nyilvántartásába bejegyzett, konkrét tevékenységet kifejtő szervezet legyen jogosult képviselőt jelölni az adott nemzeti kisebbség szervezeteinek közgyűlésébe.

A nonprofit szervezetek mellett a kisebbségi kulturális szervezetek közé fogják sorolni az egyházakat és vallási gyülekezeteket, valamint azokat a jogi személyeket is, amelyek jogalanyisága az egyházakhoz vagy vallási gyülekezetekhez kapcsolódik, illetve az önálló jogalanyiságú polgári társulások szervezeti egységeit is.

Az új jogszabály idén augusztustól lép hatályba.

(TASR)