A nemzeti ellenállás minden normalitáspárti hazafit és honleányt vár július 24-én, szombaton a felháborító, magamutogató és immár jogellenes, Budapest Pride nevet viselő felvonulással szembeni tiltakozó megmozdulásra.
A buzimenet a Madách térről indulva, a Kiskörúton végighaladva, a Szabadság hídon át és a Szent Gellért rakparton keresztül a Tabánig vonul majd.
A hazafiak tüntetésének helyszíne a Fővám tér (a Vámház krt. Duna felé nézve jobbra eső oldala). Gyülekezés 15 órától. A felszólalásokra a buzimenet odaértéig (kb. 16 óra) kerül sor.
További részletek a szervezők plakátján:
Zoom
Frissítés: figyeljünk a törvénysértésekre!
Meggyőződésünk, hogy a módosított Alaptörvényre és gyermekvédelmi törvényre való tekintettel idén már nem is lehetne Pride-felvonulást tartani, hisz az elmúlt évek tapasztalata alapján ez egyértelműen a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítéséről szól, ebbe a nyílt utcán bármikor belefuthat egy kiskorú, ami immár tilos!
Továbbá minden felnőtt, aki egy rábízott kiskorút szándékosan elvisz a felvonulásra, elköveti a "kiskorú veszélyeztetése" törvényi tényállást, ami 1-5 évig büntethető!
Megkérjük ezért minden jóérzésű honfitársunkat, hogy ha teheti, idén menjen ki az utcára, és figyelje a felvonulást. Fordítson kiemelt figyelmet a törvénysértésekre, akár egy fényképezőgéppel (mobiltelefonnal) dokumentálja azokat, és tegyen feljelentést a rendőrségen, segítve ezzel, hogy érvényre jusson a gyermekvédelemmel kapcsolatos örvendetes jogalkotói akarat! - írja Budaházy György.