Nyitókép: facebook.com

 

A D2-es autópályán komoly torlódás alakult ki szerdán, miután ingázók egy csoportja tüntetést szervezett és ezzel blokkolta a Dunacsúny-Rajka átkelőhelyet. Bár a határátkelőhelyet már megnyitották, továbbra is akadozik a forgalom, a rendőrség emiatt felszólította a sofőröket, hogy inkább kerüljék el ezt az útszakaszt és kerüljenek a medvei határátkelő felé.

 

Délután 17 órától több határátkelőhelyen is tüntettek kisebb-nagyobb csoportok, többek között Komáromban, Miglécnémetin, Ipolyságon, Gázlóson (Brodské) és a Pozsony-Berg határátkelőnél is.

 

A rendőrség közlése szerint a legtöbb helyen békésen zajlott a demonstráció, és a legtöbb határátkelőt már nem torlaszolják el a tüntetők.

 

 hirdetes_400x285  

A police.hu-n megjelent információk szerint a szlovák hatóságok a demonstráció miatt lezárták a parassapusztai, valamint a somoskőújfalui határátkelőt a délután folyamán. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a gépjárművezetőket, hogy az érintett útszakaszokat kerüljék el. Azok, akik át akarnak lépni a határon, lehetőség szerint válasszanak másik határátlépési pontot – írták. A komáromi Erzsébet híd lezárása miatt az átkelés a Monostori hídon biztosított. Ugyanakkor Esztergomban, a Mária Valéria hídon az áthaladás akadozik, torlódásra lehet számítani.

 

Ma délután tüntetésre készülnek az ingázók, a belügyminiszter szerint nincs semmi értelme

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.