Fotó: postoj.sk

Eduard Heger kormányfő elképzelhetetlennek tartja, hogy az OĽaNO mozgalom elnöke legyen. Mint mondta, nem keresi a konfliktust Igor Matovič jelenlegi elnökkel. Hosszú évek óta ismerik egymást és együtt kíván működni vele, nyilatkozta a TASR hírügynökségnek.

Heger kifejtette, hogy a mozgalom elnöke Matovič, s nem tartja elképzelhetőnek, hogy felváltsa őt a posztján. „Nehéz időket éltünk meg együtt. Választásokat, amikor Matovičot Robert Fico támadta, átéltük azt is, amikor az OĽaNO a választhatóság határán volt” – mondta, hozzátéve, hogy kettejük viszonya jó.

Az OĽaNO Heger szerint olyan mozgalom, ahol különböző emberek csoportosulnak, ami egyben a társadalom sokféleségét tükrözi. Mint állítja, ez nem válik a mozgalom kárára, épp ellenkezőleg, lehetőséget ad a különböző vélemények egyeztetésére.

„Szlovákiában meg kell tanulnunk figyelembe venni, tiszteletben tartani az emberek véleményét. A fejlett demokrácia jellemzője, hogy az embereket nem üldözik a véleményük miatt” – jegyezte meg a kormányfő. Az OĽaNO-nak szerinte nem uniformizált mozgalomként kell működnie. „Azt már megéltük itt. Itt volt a Smer-SD, melynek tagjai vezényszóra nyomták a szavazógombot, az OĽaNO viszont olyan emberek mozgalma, akiknek van véleményük és azt tudják érvényesíteni” – mondta Heger.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)