(Fotó: Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)

Július 18-án, vasárnap délután három órától megemlékezés keretében koszorúzásra és főhajtásra került sor a 90 legyilkolt levente, s a pozsonyligetfalui 1945-ös mészárlás további áldozatai emlékművénél.

A rendezvényen egyenesen Gombaszögről érkezve tiszteletét tette Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke. Nagy köszönet érte, hogy a nagy távolság és számos elfoglaltsága mellett úgy intézte, hogy Ligetfaluban lehessen a meghirdetett időpontra.

Egy beszélgetés keretében felelevenítették a múlt tragikus eseményeit. Sajnos, az utóbbi két esztendőben – véleményem szerint nemcsak a járvány miatt –, mióta emléktáblát avattak a BS6-os Fűzfa bunker közelében, pozsonyi magyar értelmiségi körökben érdektelenség mutatkozik a megemlékezés iránt.

Bár örömre ad okot, hogy tavalyelőtt a Ligetfaluban végrehajtott tömegmészárlásról filmet készítő Udvardy Zoltán és a budapesti Wekerle-telepi hagyományőrzők csoportja egy kirándulóbusszal az évfordulóhoz igazodva ellátogatott az emlékműhöz, s velük együtt több mint félszázan emlékeztünk.

Tavaly is jött erősítés az anyaországi testvéreinktől: egy esztergomi, a múltunk iránt érdeklődő csoport, a Laskai Osváth Antikvárium köré tömörülő Mezeiné Tomorszky Mária és férje, valamint Prokopp Mária professzor, művészettörténész tette tiszteletét a leventék emlékműve előtt.

Visszaidézve a három évvel ezelőtti eseményeket, elmondható, hogy a Magyar Közösség Pártja Csajak utcai székházában megrendezett színvonalas, témába vágó konferencia iránt nagyon gyér volt az érdeklődés, s már akkor szinte senki nem jött ki a meghirdetett időpontra  a délutáni koszorúzásra. Viszont megjegyzendő, hogy Tóth Endre történész, a konferencia egyik előadója elhelyezte az emlékezés virágait.

A résztvevők felidézték Dunajszky Géza legújabb, a témával foglalkozó részletes könyvét, mely Felszántott tömegsírok címmel jelent meg a közelmúltban.

Július 19-én elhelyezte az emlékezés koszorúját és a két rokon, valamint a 88 további fiú lelki üdvéért mécsest gyújtott a pozsonyligetfalui vérengzés áldozatainak emléktáblájánál Dunajszky Géza is.
„Megállapítottam, hogy bő hat évvel az emléktábla felavatása után, újra kell ezüstözni a vaskeresztet és a tábla négynyelvű szövegét. Engedjék meg, hogy tovább idézzek az 1947-es kihantolási jegyzőkönyvből, amelyet Janics Kálmán orvos-politikusnak a Kis Katyn a Duna partján című írásából és személyes közléseiből ismerünk:
„A hatvanas évek közepe táján újra kezembe került néhány megsárgult újságlap, s nem hagyott nyugodni a húsz évvel korábbi híradássorozat, melyet a szlovák koalíciós kormány Demokrata Pártjának lapja, a Čas tett közzé − nyilván dacolva bizonyos ellenállással − 1947 májusában. A háború utáni években, talán mert túlságosan megszoktuk az embertelenségeket, fel sem tűntek a szórványos jelzések, ezt a híradást (az esemény különleges kegyetlensége miatt) mégis megőriztem. Csaknem húsz év múltán felajzottan érdeklődni kezdtem megbízható ismerőseimtől, mert érthetetlennek találtam a tömeggyilkosság körüli makacs hallgatást. Szerettem volna fényt deríteni a valóságos tényekre, az igazságra.”
Janics Kálmán volt az első kutató közülünk, aki ügyvédje segítségével 1967-ben, húszévvel a Ligetfalun megtalált leventék földimaradványaival kapcsolatban a kihantolás jegyzőkönyvéhez hozzá jutott. Az exhumálást felügyelő Ján Krajmer, egyéként 1945. április 8-tól 1945. június 27-ig a ligetfalui haláltábor első parancsnoka volt, amikor tőle a hírhedt Edvard Kozmel, a 17. ligetfalui gyalogezred katonai elhárítási tisztje vette át a tábor irányítását. Az 1947. április 28-tól 1947. augusztus 15-ig, a Bakušan-perben elrendelt kihantolás egyik törvényszéki orvosa MUDr. Juraj Hesl volt. Janič által 1972-ig (akkor kobozták el tőle a csehszlovák titkosszolgálat emberei a közben – 1965-ben – titkosított jegyzőkönyvet) rejtegetett dokumentum szerint, „a kivégzés során, a leventék zöme nem kapott halálos sebet. A tüdőjükben talált földmaradványok alapján, élve lettek eltemetve!” Ezt a tényt ma nagy igyekezettel szeretnék letagadni, az azóta felcseperedett szlovák „történészek” élharcosai.
A Pozsonyligetfalun kivégzett debrődi (Debraď) leventék jegyzéke:
† Szabó József, született 1929.02.05., apja Szabó József, anyja neve Figura Margaréta
† Giba Pál Lajos, született 1929.06.30., apja Giba Lajos, anyja neve Hajdú Margaréta
† Svecz Pál, született 1930.06.29., apja Svecz István, anyja neve Tóth Erzsébet
† Szabó István, született 1930.10.31., apja Szabó József, anyja neve Figura Margaréta
† Szakál Imre, született 1931.07.07., apja Szakál Zsigmond, anyja neve Gyurás Katalin
† Németh Tivadar, született 1931.09.15., apja ismeretlen, anyja neve N. Julianna
† Magyar János, született 1931.10.12., apja Magyar János, anyja neve Miczán Mária
Az első és a negyedik személy, Szabó József és Szabó István a két rokonfiú, akik miatt a kutatást 2007-ben elkezdtem” – írta közösségi oldalán Dunajszky Géza.
(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)