Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gergely a zűrzivatarban

Gergely a zűrzivatarban

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Karácsonyra szavazott, de már megbánta.

Ha Karácsony Gergely több időt töltött volna el gyermekkorában falun, talán nem képzelné tévesen, hogy a vidéki embereket könnyen át lehet verni. A főpolgármester ugyanis súgógépről olvasta fel beszédét Miskolcon az előválasztásnak nevezett baloldali kész átverés show-n. Még szerencséje is a baloldali miniszterelnök-jelöltségért harcba szálló Párbeszéd-társelnöknek, hogy nem voltak túl sokan kíváncsiak rá, mert így kevesebben lehettek szem- és fültanúi a gyatra produkciónak – és hogy még ezt is súgógép segítségével tette. A mikropárt társvezére az erre vonatkozó kritikai észrevételeket persze úgy kommentálta: nem mintha ördögtől való lenne, ha egy politikus olvassa a beszédeit. Szerinte az való az ördögtől, ha nem mond igazat. Ezen a ponton a miskolciak mindjárt választ is kaphattak arra, hogy miért egyszázalékos az általa társvezérelt párt. Magyarán: miért sikertelen pártelnökként ez a magát politikusnak tartó, minden állítólagos végzettsége tekintetében súlyos hitelességi, igazmondási deficittel rendelkező személy. Nem érzi, miért a közönséget lebecsülő, sunyi eljárás, ha valaki úgy tesz, mintha szabadon szónokolna, miközben szemével rátapad egy kivetített, mások által megírt szövegre a súgógépen.

Ez a nagy probléma azzal is – amit szintén nem érzékel a globálbalos géniusz –, hogy átvette Orbán Viktor azon mondását, hogy „nem hagyunk senkit sem az út szélén”. Plagizálni ugyanis nem illendő kultúrkörökben, és ezt még olyasvalakinek is tudnia kellene, aki keveri a Nemzeti Galériát a Nemzeti Múzeummal, és nem bírja a múzeu­mokat. Vagy ha valaki átvesz egy szöveget egy politikustársától, akkor megjelöli a forrást is, ahogy azt az általuk csak üres szófordulatként emlegetett európaiság megköveteli. Honnan veszi, hogy Miskolcon nem tudják, kitől származik az idézet? Saját rossz memóriáját ne keverje az átlagemberek jó emlékezőtehetségével. De ha már elcsaklizta a híres fordulatot, nem lett volna célszerűbb, ha kicsit részletezi, mire gondolt? Akik ismerik a baloldal hajlamát a választási ígéretek ellenkezőjére fordítására, azok könnyen azt hallhatták ki belőle, hogy Karácsony senkit sem hagyna az út szélén – hanem belelökné az árokba.

Ha súgógépet és lenyúlt szövegeket szeret használni, hát legyen! Mindenki jól járna, ha a jelenlegi miniszterelnöktől minél több tartalmat venne át. Olyan normális, racionális, az embereket szolgáló ötleteket leshetne el tőle, amelyek nélkülözik azokat az irracionális, abnormális, a lakosság érdekeinek szögesen ellentmondó, trendibalos, sületlen lózungokat, amelyeket ő szokott pufogtatni, csak hogy szolgálatkészen belesimuljon a nemzetközi baloldal európai nemzetellenes vonalába. Igen ám, csakhogy ezeket aztán be is kellene tartania. Nem járhatna úgy el, mint a fővárosi választókkal, akiknek sok szépet ígért, de csak káoszt, koszt és zűrzivatart valósított meg.

Vigyáznia kell Karácsonynak, mert a vidéki emberek után a budapestiek is kezdik kiismerni, hogy a zöld jelzőt ő az éretlen-értelmetlen zöldség jelentésben használja. Ennek a zöldségpolitizálásnak pedig csak annyi köze van a természetvédelemhez, hogy meg kell védeni tőle a természetet – akárcsak a városokat. Az ő szótárában ugyanis a fejlesztés valójában rombolás, s legfeljebb olyan projektek férnek bele, mint a virágok és méhek nélküli méhlegelők, a lakatlan rovarhotelek, a víz nélküli hűsítőpontok, a közlekedési dugók előállítása a kánikulában. A tévében egy autójával a dugóban veszteglő fiatal nő nyilatkozott, s mosolyogva mondta: Karácsonyra szavazott, de már megbánta. Mostanra egyre többen akarják ezt a kései bánatot megspórolni az egész országban.

Megyeri Dávid - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Sport (729) Tereb (146) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Politika (1582) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Történelem (17) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>