A legendás német Boris Becker nagyon csinosnak nevezte Fucsovics Márton párját, a BBC megvédte a kritizálókkal szemben.
Az egyik televíziós társaságnál a hétszeres Grand Slam-bajnok amerikai amúgy – "progresszív" – John McEnroe, a másiknál a hatszoros GS-győztes német Boris Becker a szakkommentátor a wimbledoni tenisztorna idején – és mindketten botrányba keveredtek.
Zoom
Pedig Boris Becker nem náci ízlésű a nők terén (fotó: AFP)
McEnroe az utolsó egyesben talpon maradt brit, a torontói születésű, román édesapjával és kínai édesanyjával kétévesen Londonba költöző Emma Raducanu rosszulléténél kezdett el arról beszélni, hogy a nagy nyomás miatt megijedhetett a 18 éves játékos. Még Raducanu ellenfele, az ausztrál Ajla Tomljanovic is azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a szakkommentátor nem orvos, és nem kellett volna ítélkeznie, mert a lánynak valóban erős fájdalmai voltak.
Zoom
Fucsovics Márton és menyasszonya, Böszörményi Anett (fotó: Instagram)
Becker pedig egy magyar érdekeltségű találkozón, Fucsovics Márton és Novak Djokovics negyeddöntőjében került a főszerepbe. Amikor a rendező Fucsovics párját mutatta a lelátón, a német megjegyezte: „Azt mondják, a magyar nők a világ legszebbjei. Ezt nem tudom, de az biztos, hogy ő nagyon csinos!”
Egy, a női sportolók egyenjogúságáért küzdő brit szervezet azonnal elítélte Becker szavait, mondván, éppen azért harcolnak minden nap, hogy ne tárgyként kezeljék a nőket, és rettentően rossz példát mutat, hogy a színvonalas teniszmérkőzésen a világ egyik legismertebb (ex)sportolója a játékos kedvesének külsejével foglalkozik.
A Daily Mail újságban is megjelent egy írás, miszerint a szervezet elnöke, Stephanie Hilborne szerint „ha két férfi így beszél egy hölgyről, ráadásul élő adásban, az már túl sok”.
Nem inkább a következő generáció lányait kellene bátorítanunk, hogy sportoljanak, ahelyett hogy arról beszélünk, hogyan néznek ki? – fogalmazott Hilborne.
Twitteren több brit teniszszakíró kritizálta Becker viselkedését, egyikük pedig felidézte, hogy a német kommentátortársa, John Inverdale 2013-ban élő adásban azt mondta a wimbledoni bajnok Marion Bartoliról: „Kíváncsi lennék, életének egyik meghatározó szereplője, az édesapja mondta-e neki valaha, hogy lányom, te sosem leszel szépség. Nem egy Marija Sarapova, mi...?”
A BBC közleményében jelezte, szerinte Becker nem akart megsérteni senkit.
(NSO - Index nyomán)
Frissítés: A szexizmus "áldozatának" bókját sem fogja bekereteztetni "jogvédő"
Becker szavaira most maga az érintett, Böszörményi Anett reagált közösségi oldalán. Fucsovics párja Stephanie Hilborne-nak címezve azt írta:
Köszönöm a szükségtelen gesztust. Remélem egy nap majd ugyanígy bókol neked is egy igazi férfi.
Posztjában hozzátette: „ha nő vagy, akkor ez egy jó bók egy férfitól. Ez csak annak szexizmus, akit nem ismernek el.”
Zoom
(Mandiner)