Egy amerikai rendőr, Kelemen János seriffhelyettes oktatja a Taser sokkoló használatára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóit - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
A 16 éves rendőrségi múlttal rendelkező rendőrtiszt az egyik amerikai speciális rendőri egységénél dolgozik kiképzőként, egykori mentőtisztként elsősegélynyújtásban is jártas.
A Magyar Nemzet információi szerint egyelőre harminc darab Taser X2 típusú, modern elektromos sokkolót kapott a rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eszközök a Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központhoz kerültek, hogy a hivatásos állományt kiképző instruktorok sajátítsák el először azok használatát.
A közterületi szolgálatot ellátó járőrök és a nyomozók - a tanfolyamok és a beszerzések rendjéhez igazodva - előreláthatólag az utolsó negyedévben kapják meg a sokkolókat.
A lap a nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva azt írta, hogy a sokkolóval felszerelt rendőri egységeknél ritkább a fegyverhasználat, ezzel minimálisra csökkenthető a jogszerű, ám mégis halálos kimenetelű rendőri intézkedések száma.
Az amerikai Taser X2-vel ötméteres távolságon belül két lövést is le lehet adni. A gyártó az eszközt lézeres célpontkijelölővel is ellátta, amely garantálja a pontos használatot, valamint a vétlen személyek biztonságát.
(MTI)