A Habsburgok és a törökök közti hintapolitika lehetetlenítette el János Zsigmond uralkodását
2021. július 7. 16:31 Múlt-kor
481 éve, 1540. július 7-én született Budán Szapolyai János Zsigmond István, ismertebb nevén János Zsigmond erdélyi fejedelem, vitatott jogállással II. János néven Magyarország megválasztott királya. Egész életét a Habsburgok és a törökök Magyarország és Erdély feletti hatalmi harca határozta meg, amelyben édesapja, Szapolyai János politikáját folytatva igyekezett saját, szilárd pozíciót kivívni. Ezt végül a magyar koronáról lemondva sikerült elérnie, az 1570-es speyeri szerződést követően – élete utolsó néhány napjában – ő használta elsőként az Erdély fejedelme címet. Ezzel, valamint toleráns valláspolitikájával több szempontból is kijelölte az Erdélyi Fejedelemség további útját.
Korábban
Szapolyai szorult helyzete
Az 1526-ban a Habsburg I. Ferdinánd ellenében megkoronázott I. (Szapolyai) János uralkodása során egyre jobban elszigetelődött külpolitikailag, miután a szintén Habsburg V. Károly spanyol király és német-római császár által támogatott I. Ferdinánd a halott II. Lajos király másik trónját, Csehországét is megszerezte. Francia, lengyel, illetve vatikáni szövetségkeresési kísérletei nem jártak kézzelfogható eredménnyel, így végül I. Szulejmánhoz fordult.
I. János török segítséggel vette be Budát 1529-ben, azonban az udvarában növekvő török befolyást nem tűrte jól sem ő, sem főként erdélyiekből álló környezete.
1538-ban végül a váradi békében I. Ferdinánd és I. János kölcsönösen elismerték Magyarország különböző területei feletti uralmukat az akkori állás szerint, János pedig beleegyezett abba, hogy halála után az ő uralma alatt álló országrészek is Ferdinándhoz kerülnek – még abban az esetben is, ha az ekkor gyermektelen Jánosnak később fia születik. Ez 1540-ben következett be: Szapolyai János felesége, Jagelló Izabella (I. Zsigmond lengyel király lánya) ekkor hozta világra János Zsigmondot.
János Zsigmond július 7-ei születését követően mindössze néhány héttel, július 17-én (más források szerint 23-án) I. János meghalt.
A szeptemberben összehívott országgyűlés – a váradi békével ellenszegülve – megválasztotta az újszülöttet Magyarország királyává, amivel újabb harcok vették kezdetüket.
I. Ferdinánd Buda ellen induló seregeit Szapolyai seregei megállították 1541. július 10-én, azonban a helyszínre ezt követően érkező török fősereg letáborozott a városnál, amelyet aztán augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján csellel bevettek.
A Szapolyai-párt ezt követően irányt váltott: vezetőjük, Martinuzzi (Fráter) György pálos szerzetes decemberben megkötötte a gyalui egyezményt Serédy Gáspárral, Ferdinánd király megbízottjával. Ennek értelmében a János Zsigmond által uralt országrészek is a Ferdinánd uralta Magyar Királysághoz kerülhettek, miután a Habsburgok elfoglalják a törököktől Budát.
Az erre tett 1542-es kísérlet azonban kudarcba fulladt, így az egyezménynek valós eredménye nem lett, az erdélyi rendek végül a szultánnak hódoltak be. Izabella anyakirályné és János király nevében Fráter György vezette kormányzóként Erdélyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap