A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintos büntetést szabott ki a Szivárványcsaládokért Alapítvány gondozásában tavasszal megjelent Micsoda Család! című mesekönyv egyik forgalmazójára – írja a Facebook-oldalán az alapítvány. A büntetés tényét Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott jelentette be a HírTV Magyarország élőben c. műsor keddi adásában, panaszolja a Telex.
Zoom
A büntetést nem a közelmúltban megszavazott gyermekvédelmi törvényre hivatkozva szabták ki, hanem azért, mert a mesekönyv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe ütközik, ugyanis a könyv terjesztője nem vette figyelembe a jogszabályt, ami alapján külön fel kellett volna tüntetni, hogy a mesekönyv a szokványostól eltérő tartalommal rendelkezik.
Szóba került a Meseország mindenkié c. mesekönyv is (ez az, amelynek egy példányát ledarálta Dúró Dóra), amit hasonló okokból vizsgált a fővárosi kormányhivatal, és ugyanarra jutottak, mint Tarnaiék, vagyis, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak az értékesítéskor, mert nem tüntették fel, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat tartalmaznak.
A Szivárványcsaládokért Alapítvány szerint a könyv bemutatásából kiderül, hogy "szivárványcsaládok" szerepelnek benne, és ez belelapozva is egyértelmű.
Tarnai a beszélgetés során elmondta: Magyarországon mindent szabad, de be kell tartani az alaptörvényben foglaltakat, védeni kell a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.