A tragikus sorsú Marie Antoinette is tanítványa volt az opera megújítójának
2021. július 2. 10:29 MTI
307 éve, 1714. július 2-án született a felső-pfalzi Erasbachban Christoph Willibald Gluck német zeneszerző, az opera műfajának első megújítója. Berlioz a „zene Aiszkhüloszának” nevezte, Richard Strauss az Iphigenia Auliszban bemutatásától számította az európai zenetörténet új korszakát.
Korábban
A hat életben maradt gyermek közül Christoph Willibald volt a legidősebb, a család 1717-ben költözött Csehországba. Gluck a prágai egyetemen filozófiát tanult, zenei tanulmányokat folytatott és egyházi kórusokban énekelt. Később Milánóban képezte magát, tandíját tánctermi hegedűsként teremtette elő. Első operái olasz stílusban mitológiai vagy történelmi témákat dolgoztak fel, ekkoriban kezdődött több évtizedes munkakapcsolata Metastasio olasz librettistával.
Egy angliai megbízatás során megismerkedett Händellel, akivel 1746-ban közös koncertet is adott, az ő oratóriumai mellett Rameau francia zeneszerző operái tettek rá mély benyomást. 1750-ben megnősült, felesége hozományának köszönhetően anyagi gondjai megszűntek. Elfogadta a bécsi udvari opera karmesteri tisztségét, a társulatnak több vígoperát és balettzenét szerzett, köztük a nagysikerű Don Juant (1761).
Az 1770-es években Párizsban is élt, a francia udvarban pártfogója volt a tragikus sorsú Marie Antoinette (Mária Terézia lánya), aki még Bécsben növendéke volt. Gluck 1779-ben végleg visszaköltözött Bécsbe, itt érte a végzetes agyvérzés 1787. november 15-én. A következő év áprilisában emlékkoncertet tartottak tiszteletére, amelyen tanítványa és barátja, a Mozart vetélytársaként elhíresült Antonio Salieri vezényelt.
Gluck azt vallotta, hogy az operának zenedrámává kell átalakulnia, amelyben a zene a drámát szolgálja. A nézőt az egymáshoz lazán kapcsolódó, bravúros áriák helyett a logikusan kibontakozó cselekménynek kell lenyűgöznie. Következetesen mellőzte az olasz operák külső csillogását, a legfontosabbnak az egyszerűséget tartotta. Célja volt az énekesek önkényének és a zeneszerzők önzésének megszüntetése, a visszatérés a zene eredeti rendeltetéséhez, a költői szöveg hű kifejezéséhez és az érzelmek ábrázolásához.
Ilyen téren az első, egyben legismertebb műve, amely már a tradíciókkal való egyértelmű szakítást jelentette, az 1762-ben bemutatott Orfeusz és Eurüdiké volt. Ebben a mitológiai történetet happy enddel fejezte be, saját verziójában Eurüdiké kiszabadul az alvilágból és a szerelmesek boldogan élnek tovább.
Az opera 1774-es párizsi bemutatója hatalmas vihart kavart, még úgy is, hogy Gluck az ottani ízléshez alkalmazkodva az altszerepet tenorra változtatta, mert a francia publikum nem viselt volna el férfihang nélküli dalművet. 1777-ben egy Lully által majdnem egy évszázaddal korábban megzenésített librettóra írta Armide című operáját, amelyet a közönség konzervatív része a francia nemzeti zenei és irodalmi hagyományok elleni támadásnak minősített.
„Méltó válaszként” az olasz opera hívei meginvitálták a kor kedvelt itáliai operaszerzőjét, Niccolò Piccinnit, a francia fővárosban a „gluckisták és a piccinnisták” szó szerint ölre mentek. A két zeneszerző tevékenyen nem vett részt a viszálykodásban, de amikor kiderült, hogy Piccinni egy olyan librettó megzenésítésébe fogott, amelyen már Gluck is dolgozott, a német zeneszerző mindent összetépett, amit addig papírra vetett.
Az idő végül Gluck és zenéje győzelmét hozta, Alceste, Paris és Heléna, Iphigenia Auliszban című művei a korban igen kedveltnek számítottak. (Az 1767-ben bemutatott Alceste nyitórészét Mozart Don Giovanni-nyitánya elődjének tekintik.) 1779-ben Párizsban mutatták be Iphigenia Tauriszban című operáját, amellyel nagy sikert aratott, a néhány hónappal későbbi utolsó operája, az Echo és Nárcisz ugyanakkor meglehetősen hűvös fogadtatásra talált.
Gluck hagyatékában több mint félszáz opera, számos táncdráma és színpadi szerenád szerepel. A német klasszikusok közül elsősorban Beethovenre, részben Mozartra, a francia zeneszerzők közül Cherubinire, az oroszok közül Glinkára hatott. Berlioz a „zene Aiszkhüloszának” nevezte, Richard Strauss az Iphigenia Auliszban bemutatásától számította az európai zenetörténet új korszakát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.