A szegedi Móra Ferenc Múzeumba kerül Aba-Novák Vilmos három festménye
2021. június 25. 11:45 MTI
Aba-Novák Vilmos három, az 1920-as években készült festménye kerül a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, az alkotásokat először a Múzeumok éjszakáján láthatja a közönség.
Korábban
Fogas Ottó igazgató a képeket bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, az intézmény 130 éves története során a Lucs-gyűjtemény érkezése óta nem fordult elő olyan, hogy több száz millió forint értékű festményt kapott volna a múzeum mecenatúraként.
A muzeológus szerint tiszteletre méltó, hogy az adományozók úgy döntöttek, hogy az értékesítés helyett a festményeket a közgyűjteménynek ajánlják föl, hogy azt a nagyközönség is láthassa akár száz év múlva is.
Az alkotások a tavaly februárban elhunyt Bartók Mihály akadémikus, Széchenyi-díjas kémikus gyűjteményéből származnak. Fia elmondta, édesapja már életében is tervezte, hogy a múzeumnak adományozza a festményeket, halála után pedig úgy döntött a család, hogy a közgyűjteményben a képek helye.
Bartók Mihály felidézte, a festményeket műgyűjtő édesapja egy gyulai orvostól vásárolta évtizedekkel ezelőtt. A képek közül a legkorábbit, a Kettős akt címűt 1921 körül készítette Aba-Novák Vilmos. A másik két alkotást tanulmányként festette az 1929-ben befejezett Trattoria Romana című műhöz, de mind a Borivók, mind az Okarinás címet viselő képen ábrázolt alak lényegesen nagyobb és hasonló kidolgozottságú, mint a végső változaton. Így ezek is önálló festménynek tekinthetők.
Az alkotásokat a Múzeumok éjszakáján állítják ki a Móra-múzeum dísztermében, a jogi procedúra lefolytatása után pedig hamarosan állandóan is láthatóak lesznek a szegedi Kultúrpalotában.
Aba-Novák Vilmos (1894–1941) a modern magyar festészet egyik legeredetibb tehetsége volt. Festészetének egyik legfőbb értéke a rendkívüli dinamikájú, erőteljes ábrázolókészség. Festményeken kívül grafikákat, freskókat, táblaképeket is készített.
Kedvelt témái közé tartozott a vásár és a cirkusz világa, de ő festette a szegedi Szent Demeter-templom faliképeit, a Hősök kapuja és a jászszentandrási római katolikus templom freskóit is. 1932-ben megkapta a Páduai Egyházművészeti Kiállítás aranyérmét, 1937-ben a párizsi világkiállításon, három évre rá pedig a Velencei Biennálén nyert nagydíjat. 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap