Több támogatási megállapodás is született a Jobbik és a Momentum között az előválasztásra

Több támogatási megállapodás is született a Jobbik és a Momentum között az előválasztásra

További helyeken születtek támogatási megállapodások a Jobbik és a Momentum között az ellenzéki előválasztásra – jelentette be szerdai közleményében a két párt.

Az előválasztás sikeressége a legfontosabb belépő ahhoz, hogy 2022-ben a Fideszt végre leváltsuk és egy új Magyarországot építhessünk fel. Az előválasztás sikeressége pedig nagyban függ attól, hogy az adott körzetben induló jelöltek mennyire hitelesek, mennyire tudják felvenni a harcot a helyi fideszes jelölttel szemben. Azért, hogy a legnagyobb eséllyel induljon helyben az ellenzék a kormánypárti jelöltekkel szemben, a legtöbb körzetben a pártok 2-3-4 esélyes jelölt mögé állnak be 

– áll a két ellenzéki párt közös közleményében.

Mint írják, a Momentum és a Jobbik az elmúlt hónapban több megállapodást is kötött, melynek eredményeként a Momentum az alábbi körzetekben fogja a jobbikos jelölteket támogatni:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 01 – Szilágyi Szabolcs
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 03 – Farkas Péter Barnabás
  • Győr-Moson-Sopron megye 04 – Brenner Koloman
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye 04 – Csányi Tamás
  • Pest megye 12 – Zágráb Nándor
  • Somogy megye 02 – Ander Balázs
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 05 – Földi István
  • Zala megye 03 – Berta Krisztián

A Jobbik pedig az alábbi körzetekben támogatja a Momentum jelöltjeit:

  • Budapest 17 – Szabó Szabolcs
  • Békés megye 03 – Mikóné Hirth Beáta
  • Hajdú-Bihar megye 04 – Szántai László
  • Hajdú-Bihar megye 05 – Kiss László
  • Veszprém megye 02 – Szecsődi Andrea
  • Zala megye 02 – Elekes István