(Foto: ČTK)

Sevillában lépett ma pályára a szlovák válogatott a házigazda spanyolokkal szemben. A vége 5 gólos zakó lett…

Már az eleje sem indult jól: Dúbravka ugyan hárítani tudta Morata tizenegyesét, de a 30. percben a szlovák kapus gólszerzővé avanzsált: a keresztlécről kipattanó labdát nagy sikerrel juttatta a saját hálójába. Ezt a fogást később, a 71. percben Ján Kuckának sikerült megismételnie, aki szintén öngólt lőtt.

Azért hagyták a spanyolokat is szóhoz jutni: Aymeric Laporte az első félidő hosszabbításának 3. percében talált a szlovák kapuba, majd a második félidőben Sarabia (56. perc) és Torres (67. perc) rúgott 1-1 gólt. A spanyolok mindvégig uralták a játékot, ez látszik mind a labdabirtoklás, mind a kapura tartó lövések mutatóján: utóbbiból a szlovák válogatott egyet sem tudott produkálni.

Ezzel pedig eldőlt, hogy a szlovák válogatott nem jut tovább a csoportkörből, viszont öngólból egyelőre verhetetlennek bizonyul ezen a kontinensviadalon.

A svéd után a spanyol válogatott is nyolcaddöntőbe jutott a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjából, míg a csoportjában harmadik helyen záró Ukrajna helye is biztossá vált az egyenes kieséses szakaszra.

Az utolsó csoportkörben a svédek 3-2-re győztek a lengyelek ellen, így csoportelsők lettek, míg a rivális a kvartett utolsó helyén zárt, és kiesett. A szintén csoportharmadik ukránok 3 pontjukkal és 4-5-ös gólkülönbségükkel bejutottak a 16 közé.

(Felvidék.ma/MTI)