Popular Posts

Sunday, March 28, 2021

Nagy Feró és a Kossuth díj

 

Kossuth díjat kapott „a Nemzet csótánya”, Nagy Feró.

A nyolcvanas évek fordulóján kamaszkorukat élők – köztük jómagam is – abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a legérzékenyebb, leginkább befogadáskész korban érte őket a magyar rockzene legjavának kigyöngyöződése. A Piramis, a Fekete bárányok (Beatrice, P. Mobil, Hobo Blues Band), az őszinte kőkemény rock – ide többnyire a Dinamitot és a korai, „Slamovitsos” Eddát sorolták, a progresszívek (East és Solaris), aktívak voltak még a nagyok, az Omega, a Fonográf s az LGT. S persze még sorolhatnám. Számunkra nem kérdéses, hogy olyan ikonikus művészek, mint Nagy Feró vagy Földes László megérdemlik a művészvilág egyik legmagasabb elismerését.

Nagy Feró Kossuth díja kapcsán volt szerencsém olyan véleményt is olvasni a kormány egyik ellendrukkerétől, hogy megérdemelte, de nem azért, amiért kapta. Értsd, rászolgált, de azért kapta meg a díjat, mert a magyar kormány mellett állt ki több ízben.

Az első állítás vitathatatlan.

Feró életműve gigantikus, ha csak a Beatrice együttesben betöltött szerepét néznénk, már akkor is elég lenne eme elismerésre. De Feró nevéhez fűződik a magyar avantgarde rock két legjobb lemeze, a Bikini együttes első két albuma, a „Hova lett?” és a „XX. századi híradó”, 



ő formálta meg átütő erővel Laborcot az „István, a király” eredeti változatában 


s még egy kreatív, minden szempontból rendkívül izgalmas Hamlet feldolgozást is jegyez. 


S akkor nem szóltunk a Garázs című rádióműsorról, 


a sajátos és hiteles szerepléséről a kereskedelmi média világában, s színészi alakításairól.

Nézzük a második állítást!

Abban az esetben egyet lehetne érteni e kifogással, ha a díjazott, bárki is legyen az, szélkakasként követné a politikai széljárást. De erről szó sincs. Nagy Ferót a kommunista időkben a rendszer ellenségeként tartották számon, kilencvenes évek elején a „Vidám magyarok” című lemezzel letette a garast a nemzeti oldal mellett, majd hosszú ideig Csurka István oldalán lépett fel, azóta is következetes elveihez.

Tetszik, nem tetszik, Magyarországon is oszloposodott a társadalom, a nemzetben gondolkodók néznek farkasszemet a kozmopolita globalistákkal. A nemzetellenes baloldal a maga prominenseit jutalmazza, például Lovasi Andrást, aki a határon kívül magyarok ügyének képviseletét „leszakadt országrésznyalásnak” hívja.

A jobboldalnak talán nem kellene méltányolni a saját tehetséges művészeit, azért, hogy más legyen, mint a baloldal?

Ez nemcsak taktikai és stratégiai baklövés, de mélységesen igazságtalan eljárásmód is lenne.

 

Borbély Zsolt Attila

 

A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

2 comments:

  1. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  2. Nagy Feró olyan amilyen a magyar baloldalnak lennie kéne, (A pank mindenhol bal) N. Feró nem kontroversz hanem normális, lehet, hogy ez a bajuk vele? Naná, hogy ez a baj. Hagyjuk a mellébeszélést. nagyon jó kis írás ez, Gratula!

    ReplyDelete

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...