Popular Posts

Tuesday, May 11, 2021

Temesvári sörtúra 3. - Helyi sörfőzdék bemutató egységei Taproom, Bereta Taproom

 


A borok általában ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek. Ez egészen természetes; a gyümölcs is fáról tökéletes (…)” – írja Hamvas Béla. S ki tagadhatná, hogy mennyivel inkább átütő, maradandó élmény egy borospincében kóstolni, mint bárhol másutt.

Hasonló élményt adnak a sörök világában a brew-pubok, ahol a helyben főzött sört mérik ki. Magyarországon e műfajban klasszikusa a békésszentandrási Rózsa sörkert, melynek sikerült túlélni a kilencvenes évek elején megindult sörfőzési láz és a „sörforradalom” közötti közel két évtizedet, beleértve azt a periódust, melyben a multikat előnyben részesítő törvényi szabályozás erősen megritkította a kisüzemeket. A 2010-es években pedig egyre-másra nyitottak brew pubok a Legendától a Fehér Nyúlig. Előfordul, hogy e kifejezést némiképp kiterjesztve brew pubnak nevezik azokat az egységeket is, melyekben egy adott sörfőzde a maga söreit kínálja, ezekből több tucat létesült országszerte az utóbbi években, bele értve a kraft szövetség tagjainak sörözőit (Monyó, Mad Scientist, Hedon stb.). Klasszikus értelemben vett brew pub nem működik Temesváron, de két egység is van, mely a saját söreit méri ki.

Az egyik a Taproom, ahol a One Two nevű gerilla főzde söreit kóstolgathatjuk. Ellentétben a temesvári sörözők elsöprő többségével, melyek a Belvárosban működnek és gyalog könnyedén bejárhatók, a Taproom a hajdani Gyárváros mai kopottas állapotában is impozáns, történelmi levegőjű főterén nyitotta meg kapuit. 

(A Taproom 2019 novemberében)





Az egész egység parányi, néhány négyzetméter, asztalai sincsenek, de az autentikus és izgalmas élmény kedvéért érdemes felkerekedni és biciklivel, gyalogszerrel, tömegközlekedéssel vagy taxival kiruccanni ide, s végigkóstolni az aktuális választékot. A főzde tulajdonosa kísérletező kedvű, ugyanakkor perfekcionista. Ha ő maga áll a pult mögött, örömmel mesél a sörökről, értékel minden érdeklődő kérdésnek. Hét sörcsappal dolgoznak, a kiváló saját sörök mellett belföldi és import prémium nedűket mérnek ki. Legutóbbi látogatásunk alkalmával egyik ismerőse által készített kézműves, prémium chili-termékeket is lehetett nála vásárolni. Sörkorcsolyákat nem tartanak.

 

Elérhetőségek:

Taproom,

Temesvár, Kossuth tér (jelenlegi nevén: piata Traian) 6,

Telefonszám: + 40 720 008 732

Honlap: https://www.facebook.com/OneTwoBrew

(Az általuk lefoglalt https://www.facebook.com/OneTwoBrew domain nincs még feltöltve tartalommal.)

E-mail-cím: onetwobrew@gmail.com

 

A város másik csapháza a Bereta Taproom, mely 2019-ben nyitott a város központjában, két másik csúcssöröző, a Reciproc és a Bibliotheka tőszomszédságában. Utóbbi egységekben csak palackos sört kínáltak, a múlt időt az indokolja, hogy a Reciproc egyelőre bezárta kapuit, és ha újra nyitnak, akkor az már más helyszínen fog történni. A Bereta sörfőzde minőségi szempontból a tágan értelmezett Erdély első számú főző- és kísérletezőműhelye 2014-es megalakulása óta. Előbb a főzdealapító édesapjának lemezantikváriummal egybeépített, e rovatban már bemutatott sörözőjében lehetett e söröket kapni, majd egyre több helyen Temesváron és vonzáskörzetében, ma már Budapesten is hozzá lehet jutni a „Csak a jó sör” nevű szaküzletben. A Bereta Taproom a prémium sörökre fókuszál, összesen 16 csapjuk van, jobbnál jobb vendégsörökkel, saját sör 6-9 csapon csorog.

A Bereta sörök fő iránycsapása és a főzde erőssége a New England India Pale Ale stílus. Ezek nemcsak szűretlen, de erősen opálos sörök, nagyon gazdag illat és ízanyaggal, s többnyire visszafogott keserűséggel. De készítenek sour söröket,  gose-t, sajátos aromavilágú lagert és klasszikusnak szánt IPA-t is. Egy Beretás sörözés egy hozzáértő útitárssal, vagy a Google szakszerű használatával kísérve felér egy továbbképzéssel a sörkészítés főbb irányzatainak vonatkozásában.

A beltér hangulatos, úgy modern, hogy nem szembántó, a csapolt sörök listáját a pult mögötti falra felszerelt fekete táblára fehér krétával jegyzik fel. Teraszt is üzemeltetnek az utcán, az asztalok rácsozata nem előnyös, könnyen felborul rajta a pohár. Különböző stílusú háttérzene szokott szólni, de a vendég is beleszólhat a zeneválasztásba.

Nyitva tartottak egész télen, bár csak a teraszon lehetett fogyasztani, ami jelentősen csökkentette a forgalmat. Még akkor sem zártak be, amikor már a teraszon való fogyasztást is betiltották néhány hétre idén kora tavasszal, maradtak nyitva szaküzletként, ahol elvitelre csapolnak sört literes kiszerelésben.

Nyitás óta rendszeresen ellátogattunk ebbe a sörözőbe, mikor hetente, mikor havonta, a választék gyakran cserélődik, gyenge sörbe, vagy horribile dictu a csapon megromlott sörbe sosem futottunk bele. Tartottak magyar napot is, amikor a legjobb budapesti főzdék mutatkoztak be, akkoriban hetekig lehetett magyar kraft söröket is inni náluk.


Ételkínálatuk nincs, aszalt marhahúscsíkokat (beef jurky) lehet rágcsálni, ha az embernek szerencséje van és épp nem fogyott ki a készlet.


A kiszolgálás kedves. Mindkét csapos ért a sörhöz és szereti azt, amit csinál. Ha a fiatal és mosolygós ifjú hölgy van szolgálatban, akkor megsimogathatjuk a rendkívül szelíd és szeretnivaló pit bullját is, akit rendszeresen bevisz a munkahelyére. Kérésre bármelyik sörből adnak kóstoló mennyiséget is ingyen, ha netán ez megkönnyíti a döntést.


A vendégsörök között mindig akad izgalmas import tétel. Aki nem kellően figyelmes, megfosztja magát attól az élménytől, hogy benézzen a hátsó helységbe, ahol hat teli hűtőszekrényből válogathat sör- és üdítőkülönlegességeket. Az árakra érdemes figyelni, akad sör, ami akkor is drágább lenne az átlagnál, ha a palack bort tartalmazna, egyébiránt a díjszabás értékarányos. Kínálnak kiemelkedő töményital-ritkaságokat, főként whiskyt és rumot, továbbá viszonossági alapon a Bereta söröket tartó Vinilotecaval „bakelit”-lemezeket is.

(2021. március 27.én - a leglehangolóbb látogatás - Temesvár ismét karanténban, a város határában rendőrök ellenőrizték a "felelősségvállalási nyilatkozatot", minden zárva, leszámítva az élelmiszerboltokat. Ők nyitva tartottak, a sör is élelmiszer, ugyebár, de csak literes kiszerelésben adhattak sört, elvitelre. Ezeket a 0,33-as mennyiségben 15 -25 lejért csapolt sörcsodákat pohárral szoktam inni, de hősiességüket díjazandó ekkor vettem két literrel.)





Összességében leszögezhető, hogy a Bereta Taproom a tágan értelmezett Erdély legszínvonalasabb és legtöbb izgalmat rejtő sörözője, legközelebbi vetélytársa a Maláta s Napfény, melyek viszont Szegeden működnek, a gúnyhatár túloldalán.

 

Elérhetőségek:

Bereta Taproom

Temesvár, Erzsébet (jelenlegi román neve Marasesti) utca 12.

Telefonszám: + 40 770 753 719

Honlapok:

https://shop.bereta.tm.ro,

https://www.facebook.com/BeretaTaproom/)

E-mail-cím: beretataproom@gmail.com

 

 

Borbély Zsolt Attila

 

A szöveg a Magyar Nemzet Online "Repeta" rovata számára készült,

2021. április 26-án került ki a napilap honlapjára.

E blogon az MNO engedélyével jelenik meg.

 

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...