Popular Posts

Monday, June 21, 2021

Átkeretezés

 

Nem lepődhettünk meg azon, hogy a magyarországi ellenzék gátlástanul „meleg”-ellenesnek nevezi a minap elfogadott pedofilellenes törvénymódosítást, mint tette azt midőn a munkatörvénykönyvének módosítását rabszolgatörvénynek csúfolta, vagy a parlament normális működését biztosító házszabálymódosítást szájkosártörvénynek. Csak a szokásos propaganda-célú átkeretezés, ugyebár…

Miről is van szó?

A gyermekek és fiatalkorúak jogait védő, elsősorban a pedofilok ellen irányuló jogszabálymódosítás tiltja a 18 év alattiak számára a „pornográf”, „a szexualitást öncélúan ábrázoló”, valamint „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítő” tartalmakat és reklámokat elérhetővé tenni.

Vitatkozhatunk azon, hogy életszerű-e a 18 éves korhatár, de azon aligha, hogy ez a törvény semmiben nem csorbítja a homoszexuálisok jogait, nem szól bele a felnőttek szexuális ösztöneinek kiélésébe addig persze, amíg az nem jár mások sérelmével. Elvégre célja épp a pedofília hatékonyabb üldözése.

Olyan időket élünk, amikor tőlünk Nyugatra óvódákba járnak transzvesztiták „érzékenyíteni”, amikor a gyermekeket fősodratú média és kultúrpolitika elbizonytalanítani igyekszik a nemi identitásukban, amikor egyre több gyermeket nyomorítanak meg testileg és lelkileg államilag támogatott nemváltó műtétekkel, amikor a csapból is homoszexuális propaganda ömlik kicsikre és nagyokra egyaránt.

S bizony Magyarországon is megjelentek már a homoszexualitást óvódáskorúak irányában népszerűsítő mesekönyvek, az egyik szerzővel egyébként épp a Jobbik portálja közölt a minap reklámnak beillő propaganda-interjút.

(A képeken: transzvesztiták egy nyugati óvódában)




Mindeközben a Jobbik, ellentétben a többi ellenzéki párttal megszavazta a szóban forgó törvénymódosítást. Épp az imént említett interjú miatt is van okunk arra gyanakodni, hogy nem az értékelvűség győzött vége valahára az ellenzéki konformizmus felett, hanem egyszerűen ezt a szerepet kapták az ellenzéki összefogás keretében. Hogy legyen a „szivárványkoalíciónak” a szexuális normalitást képviselő színe is, hiszen azért ma Magyarországon ebből a szempontból még a normális gondolkodásúak vannak többségben.

Hogy a szexuális kérdéseken túl a politikai és társadalmi ügyben is többségben van-e még normalitás, azt megtudjuk a jövő évi választásokon.

 

Borbély Zsolt Attila

 A szöveg a Székely Hírmondó számára készült.

 

 

 

 

No comments:

Post a Comment

Rejtett globalizmus

    Nemzeti ünnepünkön a fővárosban az ellenzéki erők vezetői taktikusan nem szerveztek külön megemlékezést, ahol csak lézengtek volna az ...