A Román Patriarchátus, akárcsak a többi romániai egyház, határozottan annak a híve, hogy az iskolai tantervet el kell határolni mindenféle ideológiától, többek közt a „genderideológiától” is – közölte tegnap a Román Ortodox Egyház szóvivője. Vasile Bănescu az iskolai szexuális nevelésről szóló tervezet kapcsán foglalt állást.
Az ortodox egyházi állásfoglalás szerint „a Román Patriarchátus, akárcsak a többi romániai egyház, határozottan támogatja az iskolai tantervek szétválasztását mindenféle ideológiától, mint például a „genderideológiától”, valamint az olyan ideologizáló-elidegenítő ajánlásoktól, amelyeket a WHO Európai Regionális Irodája fogalmaz meg A szexuális nevelés normái Európában – keretrendszer az oktatási és egészségügyi ágazatért felelős politikai döntéshozók, szakemberek és hatóságok számára című dokumentumában.
Az ortodox egyház szóvivője szerint az iskolai oktatásnak meg kell őriznie „tiszta” és „ideológiailag semleges” jellegét. Bănescu kifejti, az oktatás célja „az ember formálása a legmagasabb erkölcsi értékek és az erény etikájának szellemében, amely az egyensúly és a normalitás kifejeződése”, a szexualitással kapcsolatos információk „ideologizálása” pedig ellentétes ezzel az irányelvvel.
A szóvivő ezzel arra reflektál, hogy a közvéleményt egy ideje foglalkoztatja a szexuális nevelés tantárgyként való bevezetése az iskolai tananyagba. „A szexuális nevelés nevű tantárgy bevezetése lábbal tiporná a szülők akaratát és azt az alkotmányos jogukat, hogy döntsenek saját gyermekeik oktatásáról” – vélekedett. A patriarchátus szerint a szexuális nevelés a gyermekek ártatlansága elleni merénylet, amely megakadályozza őket természetes fejlődésükben, és arra készteti a fiatalokat, hogy korábban kezdjenek nemi életet élni.
A román oktatási rendszerben több olyan tantárgy is van, amely az életre készíti fel a fiatalokat, például személyiségfejlesztés és tanácsadás, egészségügyi nevelés, kamaszkor és önmegismerés; a szexuális nevelés tantárgyra tehát nincs szükség – érvelt az egyházi szóvivő, hozzátéve: a gyermek intimitásra és családi életre való felkészítése túlnyomórészt a családban kell hogy történjen, mert a család van tisztában a fiatal fejlettségi szintjével.
Döntés előtt a koalíció
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke tegnap közölte, még nem született döntés a koalícióban az iskolai szexuális nevelésről szóló tervezettel kapcsolatban. Rámutatott, tárgyaltak a témáról a koalíciós egyeztetéseken, mindenki ismertette a véleményét, végleges döntés azonban nem született, a téma jellegéből adódóan nehéz egységes álláspontra jutni. „Valamilyen formában meg kell találni az egyensúlyt, olyan megoldásra van szükség, amely azon szülők számára is kielégítő, akik attól tartanak, hogy a szexuális nevelést a gyermekek számára nem megfelelő módon használják fel, és azok számára is, akik szükségesnek tartják ezt” – nyomatékosította.
A szenátus tegnap elutasította az államfő azon kérését, hogy a parlament vizsgálja felül a szexuális nevelés iskolai bevezetéséről szóló törvény módosításait – számolt be a Maszol. A jogszabály végső változatáról a képviselőház dönt. A jelenlévő 92 szenátorból 68-an támogatták az államfő kérésének elutasítását. Az MRSZ-PLUS szenátorai tartózkodtak, az NLP, az RMDSZ, az SZDP és az AUR szenátorai az elutasításra szavaztak.
A parlament tavaly fogadta el a törvénymódosítást, amely szerint a gyerekek csak a szüleik vagy gyámjuk írásos beleegyezésével kaphatnak szexuális nevelést az iskolában. Elfogadták azt a módosítást is, amellyel az iskolai szexuális nevelést „egészségügyi nevelésre” keresztelték át a törvényben.