2021. június 20., 10:03

Egyenlített a New York Islanders

A New York Islanders otthon 3-2-re legyőzte a címvédő Tampa Bay Lightning gárdáját az észak-amerikai profi jégkorongliga elődöntőjének negyedik felvonásán, szombaton, így összesítésben 2-2-re módosította az állást az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

New York Islanders - Tampa Bay Lightning
Fotó: TASR/AP

A gól nélküli első harmadot követően a második játékrészben háromgólos előnyre tettek szert a hazaiak, a vendégek a záró felvonás elején három perc alatt felzárkóztak ugyan egygólos hátrányra, de a hátralévő bő tíz percben nem tudtak egyenlíteni.

A csapatok orosz kapusai közül Szemjon Varlamov (Islanders) 28, míg Andrej Vaszilevszkij (Lightning) 27 védéssel zárt.

A Tampa első találatát a 44. percben Brayden Point szerezte, akinek gólszerző sorozata immár hét playoff-mérkőzés óta tart. Ezzel az elmúlt 30 évre vonatkozóan beállította a Claude Lemieux (1997), Joe Sakic (1996), Mario Lemieux (1991 és 1996) és Pat LaFontaine (1992) által eddig ötös holtversenyben tartott rekordot. Point az idei playoffban már 12 találatnál jár, legutóbbi tíz meccsén kilenc gólt szerzett.

Eredmény, elődöntő:
New York Islanders-Tampa Bay Lightning 3-2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-2.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.