eur:
388.67
usd:
361.72
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály
Szarvas József (k) Táncos Csuda Mózes szerepében a Nemzeti Színház Tizenhárom almafa című előadásának próbáján 2020. március 5-én. A korabeli dokumentumok, levéltári adatok, valamint Wass Albert azonos című című regénye alapján írt színdarabot március 6-án mutatják be Vidnyánszky Attila rendezésében.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Szarvas József: "egy centit nem mozdult, amit át akarunk adni a színészmesterségből"

A Kossuth-díjas színész, SZFE-osztályfőnök szerint ha két különböző identitású ember találkozik, meg fogják érteni egymást, hisz mindenkinek saját "csodálatos élménye" az értékválasztása, ízlése, orientációja. Beszélt önálló estjéről is.

Nem változtak azok az értékek, amelyeket egy mostani fiatal színésznek is a magáénak kell tudnia mondta az InfoRádiónak Szarvas József, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a prózai színészosztályt vezeti.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész szerint bizalmi viszonyt kell kialakítani a tanárok és a hallgatók között, gátlások és megfelelési kényszer nélkül.

"Most indítjuk az osztályt, benne vagyunk a harmadik felvételi eseményben. Ha valami személyes dolog lesz ebben a most induló folyamatban túl a szakmai kötelezettségen, minimumon, az az, hogy ne rólam szóljon, nem én vagyok ebben az öt esztendőben a legérdekesebb, hanem ők, akik öt év múlva rálépnek egy olyan pályára, amely nekem annyi örömet adott" - fogalmazott.

Szerinte azért nem lehet majd elvenni a hallgatóktól, hogy sokat és keményen dolgozzanak azért, hogy "az megtörténhessen".

Az új vezetés összeállásával nagyobb figyelem is hárul Szarvas József munkájára.

"A helyzet fölvázolt egy nehézséget, konfliktust, drámát, de nemrég futottam össze Hegedűs D. Géza kollégámmal, akivel pillanatokon belül megállapodtunk abban, hogy

a szakmánk olyan jellegű, amelyben a mesterségünket fenntartó törvények nem változnak"

- említette.

"Azért vagyunk, mert szükség van ránk. Minket a történelmi tapasztalás hívott életre, mi vagyunk a közvetítői valaminek. Ez kötelezettséggel jár, nem pedig önmutogatással, önmagam dédelgetésével. Kötelezettségeink vannak egy közösség fel, amely azt várja, hogy mondjunk nekik meséket. Egy centit nem mozdult az, amit át akarunk adni. Ami mozdult, az ettől kívül esik, az nekem nem szakmám, a politika."

Szerinte ha két különböző identitású ember találkozik, meg fogják érteni egymást, hiszen mindenkinek saját "csodálatos élménye" az értékválasztása, ízlése, orientációja.

Önálló est, amiben mindenki felfedezheti magát

Nemcsak saját magáról, hanem mindenkiről és mindenkinek szól Szarvas József Pustol a hó című önálló estje. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész élettörténetének különböző epizódjaiba enged betekintést a szombaton a Zsámbéki Nyári Színház műsorán is szereplő előadásában.

"Az egyszemélyes előadás kétségkívül a saját élettörténetem epizódjairól szól, azokat mutatja be, persze nagy ugrásokkal. Nem az volt a cél, hogy rólam szóljon egy darab, inkább az, hogy rajtam keresztül rólunk; olyan élményeken vagyok túl, és várom izgatottan a zsámbéki fellépést, hogy a nézőkkel dialógust folytassunk" - fejtegette Szarvas József.

Azt ígéri, egy pontot túl a néző már el is fogja felejteni, hogy kiről van szó, "magát is felfedezheti" az elhangzottakban, azonosulni tud a történtekkel.

"Úgy gondolom, hogy élettapasztalatban nagyon közel vagyunk mi egymáshoz, emberek"

- tette hozzá.

Hogy mennyire szól arról a darab, hogy egy tanyasi gyerek színészként Kaposvárra, később Budapestre kerülve ismert és elismert lesz, arról azt mondta, rájött arra, hogy az életrajzi könyvet egy tízéves gyermek szűrőjén keresztül írta.

"Mindazon történet már a tízéves gyermekben megfogalmazódott. Aki a könyvet elolvassa vagy találkozik az előadással, ennek a csodáját is megismerheti, hogy mennyire kell vigyázni egy tízéves gyerek vágyával, álmával, pláne vallomásával."

Szerinte ma Magyarországon egy tízéves gyermek minden álma megvalósítható, sőt "talán még jobban is, mint ahogy gondoltuk,

még ha akadályokon keresztül is történik mindez; ha pedig nincsenek akadályok, csináljon magának".

Szarvas József elárulta, "tündérkertjein" keresztül szenvedélyes gyűjtője a Kárpát-medence pusztuló, de őshonos gyümölcshagyatékának, ma összesen 300 ilyen kert van határon innen és túl, és miután tavaly augusztusban Zsámbékra költözött, ott is létrehozott egyet, 50 őshonos gyümölcsfával, kultúrahordozó és -közvetítő szándékkal. Később ezt a település közösségének át is fogja adni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.

Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0

A Borussia Dortmund már a június elsejei döntő résztvevője, ma este eldől, ki lesz az ellenfele. A Real Madrid és a Bayern München csatája nyolc napja Németországban 2-2-re végződött, aki most nyer a Bernabéuban, továbbjut. Döntetlennél hosszabbítás (esetleg tizenegyespárbaj) következik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×