Szlovákiában fontolóra vették a kötelező oltás bevezetését

Szlovákiában fontolóra vették a kötelező oltás bevezetését

A szlovák egészégügyi miniszter a DenníkN-nek beszélt arról, hogy a szaktárca fontolóra veszi a kötelező karantén alkalmazását azok számára, akik elhallgatják, hogy magas kockázatú országokból tértek haza. Vladimír Lengvarský szerint az ország lakosainak átoltottságát pedig növelné, ha a lakosság egyes csoportjait kötelezően beoltanák - számol be a Paraméter.

A magas kockázatú országokból hazaérkezőkről a mobilszolgáltatójukon keresztül kideríthető, hogy pontosan hol is jártak, s adott esetben házi karanténba kell vonulniuk - nyilatkozta a tárcavezető. Ezzel a módszerrel fény derült arra, hogy az Európa-bajnokság budapesti meccsén több mint 500 szlovákiai állampolgár járt, akik közül később 270-en jelentkeztek be tesztelésre.

A miniszter a koronavírus rendkívül fertőző delta változatával kapcsolatban el tudja képzelni akár egy egész település karanténját is.

Noha erősíteni kívánják az oltással kapcsolatos tájékoztató kampányt is, Lengvarský szerint azonban már nem fogják reklámozni a be nem jegyzett orosz Szputnyik V oltóanyagot, amelynek rövidesen lejár a szavatossága.

A minisztérium részéről a lakosság átoltottságát növelni kívánó elképzelés az egyes foglalkozásokat végzőkre vagy korcsoportokra, jelesül a 60 év felettiekre vonatkozna.

A kérdéssel a válságstáb munkatársai is foglalkoztak csütörtökön, s jelenleg az igazságügyi minisztérium vizsgálja ennek a lehetőségét.

Emlékezetes, pár napja az oroszok is hasonló intézkedés meglépésének látták szükségét, amikor kötelező koronavírus elleni oltásról szóló rendeleteket adtak ki Moszkva és a Moszkvai terület vezetői. E szerint bizonyos állami cégek és magánvállalkozások munkavállalóit, valamint minden önkormányzati alkalmazottat és tisztviselőt kötelező beoltani a Covid ellen.

Több ágazatbeli munkavállalónak is kötelező lesz az oltakozás Moszkvában

Kötelező koronavírus elleni oltásról szóló, az illetékes tisztifőorvosok által aláírt rendeleteket adtak ki Moszkva és a Moszkvai terület vezetői - írja a Meduza orosz hírportálra hivatkozva a 444.hu. Az oltásokhoz a négyféle, Oroszországban elérhető vakcinát, azaz a Szputnyik V-t, az egydózisos Szputnyik Light-ot, az EpiVacCoronát és a KoviVac-ot használják majd.