Gyimesi: Visszaélések voltak a KKA-ban

Gyimesi György (OĽaNO) szerint ez a séma is csak alátámasztja, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) támogatásainak egy része a Híd közeli szervezetekhez került ⋌(A szerző felvétele)
Pozsony |

A parlamentben tartott sajtótájékoztatót Gyimesi György (OĽaNO) képviselő, mivel szerinte a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) támogatási rendszerében személyi összeférhetetlenségek vannak, azt állítja, a támogatások egy része a Híd közeli szervezetekhez került. A KKA döntéshozói visszautasítják a vádakat. 

A képviselő szerint az alap létrehozása nem a kulturális autonómia irányába tett lépés volt, hanem a Híd hátterének finanszírozását szolgálta. „A pénzeket emberek egy szűk csoportja osztotta szét saját magának, a saját szervezeteinek vagy a hozzájuk kötődő személyeknek” – állítja. Gyimesi szerint a piramisszerűen felépített rendszer tetején a Híd egykori kulturális államtitkára, Rigó Konrád állt. A képviselő kijelentette, a magyar szakmai tanácsokban ülő személyek összeférhetetlensége elfogadhatatlan. „Ezekben a bizottságokban 2020-ban Barak Bálint, Csanda Gábor, Juhász László, Beke Zsolt ült” – sorolta Gyimesi azok nevét, akik szerinte Híd közeli személyek. Hozzátette, közülük ketten az alaphoz támogatásért pályázó médiumban, a parameter.sk-ban is érdekeltek. Juhászt egyébként idén az alap igazgatója leváltotta.

Gyimesi azt állítja, a testület másik tagja, Beke saját magának szavazott meg 7400 eurót, a hozzá köthető civil szervezeteknek pedig további forrásokat ítélt meg. A képviselő azt állítja, a szakmai tanácstaghoz köthető civil szervezet, a Gurigongo Symposium és portál, a dunszt.sk is egyenként közel százezer eurós támogatást kapott. Gyimesi a Bázis Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesületnek juttatott 40 ezer eurós támogatást is kifogásolta, mert a szervezetnek Beke is a tagja, ahogy az ismert képzőművésznek, Németh Ilonának juttatott forrást is helytelenítette. „Németh Ravasz Ábel édesanyja” – tette hozzá a képviselő a hidas politikusra utalva. Szerinte a Phoenix Polgári Társulásnak, a Pozsonyi Kiflinek, de az Új Szó kiadójának juttatott támogatás is kifogásolható. „Az alap igazgatója, Molnár Norbert 12 évig (11 évig – a szerk. megj.) volt az Új Szó főszerkesztője, talán senkit nem lep meg, hogy két év alatt a lap több mint 300 ezer eurót kapott” – jelentette ki Gyimesi. (Frissítés: Ezzel szemben a tény az, hogy a napilap két évi támogatása nem haladta meg a 100 ezer eurót – a szerk. megj.)

Ugyancsak helytelenítette, hogy a parameter.sk vezetője, Barak Bálint bizottsági tag 114 ezer eurót szavazott meg a portálnak, de a családjához vagy a médiumhoz köthető egyéb pályázatok is támogatást nyertek. Gyimesi azonban arról is beszélt, hogy magukat a támogatott projekteket, azok hasznosságát nem akarja kétségbe vonni, hanem a döntőbizottságokban tapasztalható összeférhetetlenségeket helyteleníti. „Azt szeretnénk bevezetni, hogy a bizottsági tagok ne pályázhassanak az alapnál” – tette hozzá.

Nincs feljelentés

Arra a kérdésünkre, tervez-e az említett esetekben büntetőfeljelentést tenni, nemmel válaszolt. „Inkább azért lépek fel, hogy a döntőbizottság tagjainak kiválasztása minél átláthatóbb legyen” – mondta, és arra a törvénymódosításra utalt, amely megtiltaná, hogy a tagok kiválasztásában részt vegyenek a profitorientált vállalatok, kiadók. Egyben azt szeretné, ha olyan új igazgató kerülne az alap élére, aki nem kötődik semmilyen médiumhoz vagy párthoz.
Az alap hivatalban lévő igazgatója, Molnár Norbert a most zajló vezetőválasztás során ugyanis nem indul újra a tisztségért. Arra a kérdésünkre, hogy a politikafüggetlenség fényében az igazgatói posztért versenybe szálló Eduard Čonkát, aki a 2016-os parlamenti választáson az OĽaNO listáján indult, jó jelöltnek tarja-e, a képviselő azt válaszolta, nem akar beavatkozni az intézményvezető kiválasztásába.


Molnár szerint...

A KKA leköszönő igazgatója visszautasítja a Gyimesi által megfogalmazott vádakat, így azt, hogy az alap a Hídhoz köthető szervezeteket támogatná. „Komolyan arról beszélgetünk, hogy a legolvasottabb szlovákiai magyar napilap, vagy a leglátogatottabb portál, vagy akár a Pozsonyi Kifli vagy a Bázis valamilyen politikai párt hátterét adja? Ez teljesen nevetséges” – jelentette ki Molnár. A képviselő által felhozott összeférhetetlenségekkel kapcsolatban pedig arról beszélt, a kisebbségi kulturális közeg nagyon szűk, ezért elkerülhetetlenek az ilyen átfedések. „Az átfedések teljes elkerülése azt is okozhatja, hogy hozzá nem értő emberek fognak dönteni a kisebbségi kultúráról” – nyilatkozta.

Rigó szerint...

A Híd korábbi kulturális államtitkára, aki Gyimesi szerint a párt hátterének juttatott támogatásokért felel és nem hivatalosan a KKA irányítója volt, szintén elutasítja a képviselő vádjait. „Gyimesi Igor Matovičhoz hasonló politikát folytat és csak szenzációt akar kelteni” – véli Rigó, és hozzáteszi, hogy ezzel Gyimesi a magyar kultúrában dolgozó elismert személyiségeket gyalázza.

Rigó kiemelte, a KKA az országban működő alapok közül a legtranszparensebb, a döntésekkel kapcsolatos minden információ nyilvános. Rigó így elutasítja, hogy a Híd hátterét finanszírozták volna az intézményen keresztül.

Beke szerint...

A sajtótájékoztatón szintén említett Beke Zsolt lapunknak úgy nyilatkozott, nem derült ki számára, miért is volt az esemény apropója. „Ha csak az nem, hogy befolyásolja a KKA-igazgató megválasztásának menetét” – véli. Beke szerint az alap működése során nem történt törvénysértés. „Semmilyen kapcsolatom nincs és nem is volt a Híd párttal” – tette hozzá, és rámutat, a képviselő által bemutatott adatok nem fedik a valóságot. „Az a bizottság, amelyben én ülök, nem szavazott meg nekem ösztöndíjat. Kutatásra pályáztam egy másik bizottságnál, de hasonló csúsztatás van a többi szám mögött is” – mondta. Beke azt állítja, a vádak azért sem állják meg a helyüket, mert ő maga olyan szervezetekkel is kapcsolatban van, amelyek nem nyertek támogatást. „A döntések során szakmai érveket használtam” – tette hozzá azzal, hogy szerinte Gyimesi nem ért a kultúra kérdéseihez.

Az Új Szó kiadója, a Duel-Press évek óta sikeresen pályázik a Kisebbségi Kulturális Alapnál támogatásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?