Egy magyar „lengyel szent”-re emlékezünk, akinek életét Lengyelországban ismerik és számontartják: mint magyar királylányt, lengyel hercegnőt, klarissza szerzetesnőt, a lengyel családok védőszentjét.
Június 15-én, Árpád-házi Boldog Jolánra, Szent Kinga és Szent Margit testvérére emlékezik a katolikus egyház. Neve több formában maradt fenn a leírásokban: Árpád-házi Jolán, Magyarországi Jolán, Lengyelországi Jolán vagy Jolánta néven ismert. A lengyel nép Jolenta Węgierska néven emlékezik rá.
Jolán 1235 körül, Esztergomban született a magyar királyi dinasztia, az Árpád-ház tagjaként. Apja IV. Béla magyar király, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária, nagynénjei Árpád-házi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Szent Kinga, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.
A szülői házban mindössze öt évet tölthetett, amely öt évbe beleesik a tatárjárás is. Szülei ekkor Krakkóba vitték, és nővére, Kinga, Boleszláv lengyel király felesége gondjaira bízták. Szent életű nővérében Jolán megtalálta példaképét és a keresztény nő eszményét.
1256-ban felesége lett a kaliszi és gnieznói hercegnek, Boleszlávnak, akit a nép a „Jámbor” névvel illetett. A krakkói székesegyházban tartott esküvői szertartás után a fiatal pár a férj hazájába, Nyugat-Lengyelországba költözött, ahol huszonhárom évig éltek példás, keresztény házasságban.
Három gyermekük született: Hedvig, Anna és Erzsébet. Jolán napjai a gyermekek nevelése mellett állandó imádsággal, vezekléssel és jó cselekedetekkel teltek.
Segített a templomokban, kórházakban, maga is gondozta a betegeket, árvákat, szegényeket, nagynénje, Árpád-házi Szent Erzsébet példája szerint.
Abban a nyughatatlan korban a lengyel fejedelem sokszor volt kénytelen harcba indulni, hol a németek, hol a litvánok ellen. Jolán ilyenkor megsokszorozta imádságait, és nemcsak azt kérte Istentől, hogy hozza haza hitvesét és gyermekei atyját, hanem azt is, hogy a csatában is őrizze meg férje szívét a kegyetlenkedés és a bosszú indulatától, hogy ne a vérengzés, csupán hazája boldogulása vezesse. S amikor 1279-ben Boleszláv az egyik csatából halálos sebbel tért vissza, Jolán éjjel-nappal ágya mellett virrasztva felkészítette férjét a távozásra. Ezt követően a magára maradt asszony felosztotta vagyonát az egyház és a rokonai között, és visszatért a krakkói udvarba, Kingához. Hamarosan Kinga is özvegy lett. Ezután a két nővér az ószandeci klarissza kolostorba vonult, ahol tizenkét évet töltöttek teljesen Istennek szentelt életben.
Kinga halála után, 1292-ben Jolán átment a gnieznói kolostorba, melyet férje alapított. Apátnővé választották, de úgy élt, mint mindenki szolgálója.
Alázata, rejtve viselt szenvedései tökéletesen egyesítették a megfeszített Krisztussal, aki gyakran megjelent neki és kinyilatkoztatásokban részesítette.
Így halála napját – 1298. június 11. – is előre megmondta. A gnieznói klarissza kolostor kápolnájában temették el.
Jolánt halála után azonnal tisztelet övezte, sírját zarándokok látogatták, és sokan nyertek rendkívüli kegyelmeket. A boldoggá avatási eljárást 1631-ben indították el. XII. Leó 1827. szeptember 22-én engedélyezte ünnepét a konventuális minoriták és a klarisszák számára, majd XIII. Leó kiterjesztette egész Lengyelországra.
Ima Boldog Jolán közbenjárásáért:
„Mindenható, örök Isten, te Boldog Jolánt irgalmasan kiemelted a földi jólét pompájából, és elvezetted szent Fiad keresztjének alázatos hordozására: a kemény önmegtagadó életre. Érdemeiért és közbenjárására add, hogy lemondva a földiekről, őszinte szívvel keressük a mennyei javakat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”
Forrás: Magyar katolikus lexikon, Magyar Kurír.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
