Nevéről és koráról is hazudott a Stuttgart kongói játékosa, simán megúszta

Nevéről és koráról is hazudott a Stuttgart kongói játékosa, simán megúszta

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) sportszerűtlen magatartás miatt három hónapra eltiltotta Silas Katompa Mvumpát, a VfB Suttgart kongói játékosát.

A szervezet pénteken közölte, hogy az eltiltás mellett 30 ezer eurós (10,4 millió forintos) bírságot is fizetnie kell a futballistának, aki korábban hamis személyi adatokat közölt magáról.

A DFB hozzátette, enyhítő körülményként vették figyelembe a játékos beismerő vallomását, valamint azt a tényt, hogy a valós személyazonossági adataival is megkapta volna a profi futballisták munkavállalásához szükséges németországi engedélyeket.

Silas 2019-ben a francia másodosztályú Paris FC gárdáját hagyta ott a Stuttgart kedvéért, ahol - az igazságot kedden nyilvánosságra hozó német klubja szerint menedzsere tanácsára - azóta hamis papírokkal szerepelt.

Silas eddig Wamangituka néven játszott, és valójában egy évvel idősebb, mint hitték. Stuttgarti időszakában 58 tétmérkőzésen 21-szer volt eredményes és adott 13 gólpasszt.