Tényleg nem rossz üzlet: 6,2 milliárdba kerültek a védettségi igazolványok

Tényleg nem rossz üzlet: 6,2 milliárdba kerültek a védettségi igazolványok

Az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Zrt. (NISZ) által megbízott ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 6,2 milliárd forintért vállalta a védettségi igazolványok legyártását és kezelését 2023. március 1-ig - derül ki a K-Monitor civil szervezet adatigényléséből.

Ezt az összeget eddig azért nem ismerhettük, mert a magyar kormány minden létező módon titkolózásba kezdett: az Átlátszó adatigénylésének teljesítésére, ami lényegében egy PDF elküldése lenne, a veszélyhelyzetre való, nyilvánvalóan hamis hivatkozással 90 napos határidőt szabtak meg, ami még nem járt le.

Emellett Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár - csak azért, hogy a jogállamisági kritikák továbbra is alaptalanok legyenek - egyszerűen nem válaszolt, pedig kötelessége lett volna.

Ehhez képest kisebb csoda, hogy mégis kiderült a szerződés értéke, aminek részletei ugyan még mindig nem ismertek, de még akkor is igencsak magas, több mint 600 forintos darabonkénti ár jönne ki, ha mind a közel tízmillió embernek le kellene gyártani egy kártyát. Valójában ennek még csak valamivel több, mint a felénél járunk, tehát az összeg meghaladhatja az ezer forintot fejenként. A hasonló típusú, egyedi kártyák általában 100-150 forint között készülnek.