Magasságok és mélységek a katolikus–ortodox párbeszéd útján – Kurt Koch bíboros előadása

A görögkatolikus egyház által szervezett Keleti teológia, bizánci lelkiség című képzés második félévének záró előadásán többek között jelen volt Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, Orosz Atanáz görögkatolikus püspök, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, az előadást követő kérdezz-felelek beszélgetés tolmácsa Görföl Tibor teológus, egyetemi tanár, a Vigilia folyóirat főszerkesztője volt.

Kurt Koch bíboros előadásában bemutatta a keleti és a nyugati kereszténység történelmi kapcsolatrendszerét, és rámutatott arra, mit tanulhatnak egymás hagyományából.

A II. vatikáni zsinat Unitatis redintegratio kezdetű ökumenikus dekrétuma kifejti, az első szakadások Keleten keletkeztek, részben az efezusi és kalkedóni zsinat dogmatikus formulái, részben a keleti patriarkátusok és a római szék között az egyházi közösség fölbomlása miatt.

Már a 11. századi (1054) nagy kelet–nyugati szkizmát megelőzően, a 4. és az 5. évszázadban is történtek egyházszakadások keleten. Bizonyos egyházi közösségek nem fogadták el a 451-es kalkedóni zsinat krisztológiai tárgyú dogmatikai döntéseit, és elszakadtak a birodalmi egyháztól.

Ezek közé az úgynevezett keleti ortodox egyházak (Kalkedón előtti egyházak) közé tartozik az alexandriai kopt ortodox egyház, az örmény apostoli egyház két patriarkátusa – az ecsmiadzini székhelyű örményországi és az anteliaszi székhelyű cilíciai katholikátus –, az antiochiai szír ortodox patriarkátus (a szír ortodox malankár egyházat is beleértve), valamint az etiópiai és eritreai ortodox tevahedo egyház.

Az 5. századi egyházszakadásokban politikai indítékok is jelentős szerepet játszottak, de a teológiai okok a Krisztus-hit megvallásának helyes nyelvi formája körüli vitában keresendők.

A kalkedóni zsinat résztvevői arról döntöttek, hogy mivel Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, személye két természetben áll fenn, s e két természetet mint „keveredés nélkül és változhatatlanul, szétválaszthatatlanul és oszthatatlanul” jelen lévőt ismerjük fel. A Kalkedón előtti egyházak úgy értették a „két természetben” megfogalmazást, hogy a zsinat szerint Krisztusnak két szubjektuma van, hogy két Fiú létezik.

Az ennek nyomán kialakult heves viták végül szakadásokhoz vezettek az egyházban.

Mivel az 5. századi szakadások esetében Krisztus megvallása, vagyis a keresztény hit legbelsőbb lényege volt a tét, érthető, ha a későbbiekben a katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak között elinduló ökumenikus egyeztetéseknek elsősorban krisztológiai problémákkal kellett foglalkozniuk.

A keleti ortodox egyházak képviselőinek részvételével 1971-ben Bécsben megtartott első Pro Oriente tanácskozás már nagyfokú egyetértéssel végződött, leszögezte: a nézetkülönbséget a teológiai szóhasználat eltérései okozták.

II. János Pál pápa és I. Ignatiosz Zakka Iwasz antiochiai szír ortodox pátriárka 1984-ben közös nyilatkozatban rögzítették: „Szavunkkal és életünkkel valljuk az Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó igaz tanítást, függetlenül e tanok különféle, a kalkedóni zsinat idején felmerült értelmezéseitől.”

Történelmi jelentőségű lelkipásztori megállapodás is született, amely

szükséghelyzetben megengedi a bűnbánat, az eucharisztia és a betegek szentségének kölcsönös kiszolgáltatását, illetve felvételét.

A kalkedóni zsinat után több mint másfél évezreddel sikerült hivatalosan felszámolni a katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak közti krisztológiai eltéréseket. Ezzel persze még nem állt helyre sem az egyházak egysége, sem az eucharisztikus közösség.

2003-ban a katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak képviselőiből nemzetközi vegyesbizottság alakult, amely jelentős dokumentumokat bocsátott ki többek közt az egyház misztériuma, az apostoli folytonosságon alapuló püspöki tisztség, a szinodalitás, illetőleg a kollegialitás és a primátus (Róma püspökének előrangja), valamint az egyház küldetése témájában.

A bizottság jelenleg a szentségek teológiájához kapcsolódó dokumentum kibocsátását készíti elő. Igyekszik hozzájárulni az egyházszakadás leküzdéséhez, hogy további fontos lépést tegyen az eucharisztikus közösség megvalósulása felé.

Kurt Koch bíboros előadásában megemlítette, hogy a keleti asszír egyház külön útra lépett, amennyiben csak a 325-ben megtartott nikaiai zsinat és a 381-es konstantinápolyi zsinat döntéseit fogadta el. Nestoriusnak a 431-es efezusi zsinaton kimondott elítélését helyteleníti. A katolikus egyház külön folytat kétoldalú párbeszédet az asszír egyházzal.

A bíboros azzal a megállapítással folytatta az előadását, hogy a Kelet és Nyugat egyházát elválasztó nagy skizma a köztudatban az 1054-es évhez kapcsolódik, Róma és Konstantinápoly ugyanis ekkor mondta ki a kölcsönös kiközösítést, ugyanakkor

a nyugati és a keleti kereszténység kezdettől fogva eltérő kulturális alakváltozatokban adta tovább Jézus Krisztus evangéliumát.

A két fél egyre inkább elidegenedett egymástól, és egyre kevésbé voltak képesek megérteni egymást.

Az előadó Walter Kasper bíborost idézte, aki szerint

a keresztények széthúzása elsődlegesen nem a megosztó vitákból és nem a tantételek eltéréseiből, hanem az életformák elkülönböződéséből adódott”.

A 20. század második felében viszont komoly erőfeszítések történtek a Kelet és Nyugat egyházai közti kölcsönös megértés és teljes kiengesztelődés előmozdítása érdekében. 1965. december 7-én a Fanarban, a konstantinápolyi pátriárka Szent György-székesegyházában, valamint a római Szent Péter-bazilikában felolvasták azt a közös nyilatkozatot, amelyet a két egyházi közösség legfőbb képviselője, Athenagorász ökumenikus pátriárka és VI. Pál pápa írt alá, és amely az 1054-es kétoldalú kiközösítést „eltávolítja az egyház emlékezetéből és belsejéből” annak érdekében, hogy „ne képezzen többé akadályt a szeretetben való kölcsönös közeledés előtt”.

Az igazság dialógusa (a múltból fennmaradt vitás kérdések teológiai feldolgozása) pedig teljes egészében a katolikus egyház és az ortodox egyház teológiai párbeszédéért felelős nemzetközi vegyesbizottság feladata – mondta Kurt Koch. Ebben tizennégy autokefál vagy autonóm ortodox egyház vesz részt, az egyetlen kivétel a bolgár ortodox egyház.

Az igazság teológiai párbeszéde abból indulhat ki, hogy a katolikus egyház hitbeli meggyőződése jelentős részben közös alapokon áll az ortodox egyházéval, különösen mivel mindkét egyházi közösség megőrizte a második évszázadban kialakult ekkleziológiai alapstruktúrát abban az értelemben, hogy az Eucharisztiában megmutatkozó egységet és az apostoli folytonosságban fennálló püspöki tisztséget egyház mivoltuk nélkülözhetetlen alkotóelemének tekintik.

Az 1980-tól 1990-ig tartó időszakban a közös álláspontokat jelentős dokumentumok is rögzítették. 1990 és 2000 között azonban egyre nehezebbé vált a teológiai párbeszéd. Ennek egyik lényeges oka, hogy az 1989-es kelet-európai politikai változások oda vezettek, hogy – főként Ukrajnában, Erdélyben és Romániában – a keleti szertartású katolikus egyházak, amelyeket a sztálini diktatúra idején brutális mértékben üldöztek és az ortodox egyházhoz csatoltak, a katakombákból visszatérhettek a nyilvánosság színtereire. Ortodox oldalon pedig ismét erélyesen megszólaltak a Rómával való újraegyesülést és Róma térítő szándékát felhánytorgató bírálatok. 2000-ben az ortodox fél befejezte munkáját a bizottságban.

XVI. Benedek pápa közvetítésével végül a nemzetközi vegyesbizottság ismét munkához láthatott: 2007-ben Ravennában dokumentumban rögzítették, hogy az egyháznak minden hierarchikus szintjén, így összegyházi szinten is szüksége van protoszra (latinul primusra, azaz legfőbb elöljáróra) vagy kefaléra (főre). A dokumentum azonban megállapítja, hogy a Róma püspökének előjogaira vonatkozó történelmi szövegtanúk értelmezését illetően még nincs egyetértés. Várat magára a primátus mibenléte és gyakorlása közös értelmezésének kidolgozása.

Az ortodox–katolikus dialógust jelenleg beárnyékolja a moszkvai orosz ortodox patriarkátus és a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátus közti mélyreható feszültség, amely az ukrajnai ortodox egyház autokefáliájának – önállóságának – kérdése körül alakult ki.

Kurt Koch kijelentette: egyelőre beláthatatlan, mikor kerülhet sor hitelre méltó és tartós megegyezésre abban a különösen is érzékeny kérdésben, amely mindeddig megakadályozta az egyházak közti egység létrejöttét; s ez nem más, mint a Róma püspökének előrangjára – primátusára – vonatkozó kérdés.

A teológiai párbeszédnek tehát nagy kihívással kell szembenéznie, s csak akkor lesz jövője, ha a két egyház azt bocsátja dialógusra, ami az erőssége.

Az ortodox egyházak erőssége a szinódusi jellegük. Ferenc pápa számára nyilvánvaló, hogy ha a katolikus egyház elkötelezi magát saját struktúrájának szinodális átalakítására, akkor ez Róma püspökének elsőbbségét is új megvilágításba helyezi.

A pápa nem áll önmagában az egyház fölött, hanem benne áll az egyházban, ugyanakkor arra hivatott, hogy Péter apostol utódaként vezesse az egyházat, amely a szeretetben az összes többi egyházat megelőzi.

Másfelől a primátus szükséges is; olyan tisztség, amely összegyházi szinten is szavatolja az egységet, s a joghatóság bizonyos elemeit is tartalmazza. Tehát Róma püspökének szeretetszolgálata egyúttal jogi eszközökkel rendelkező szolgálat kell hogy legyen.

Ebben az értelemben a primátus és a szinodalitás hiteles teológiai szintézisének megteremtése továbbvivő lépés lehet az egység útján. (Kérdésre válaszolva Kurt Koch kifejtette: félreértés, ha a szinodalitást demokráciaként fogjuk fel, hiszen nem a többségi akaraton, hanem a konszenzuson alapul. Ehhez képest a demokrácia gyerekjáték – jegyezte meg.)

Az előadó a továbbiakban egy példával világította meg azt, hogy milyen gyümölcsöző lehet a sajátos adományok ökumenikus cseréje Kelet és Nyugat között.

A nyugati hagyományban háttérbe szorult a keresztény hit és a teológiai gondolkodás kozmikus dimenziójának tudata. Az ortodox teológiai gondolkodásban azonban – a korai egyház örökségéhez hűen – továbbra is egy kozmikus krisztológiának van meghatározó szerepe.

A keleti tradíció például mindig kozmikus történésként értelmezi a liturgiát: nem csupán történeti visszatekintés az utolsó vacsorára, hanem a kozmosz eszkatologikus beteljesedésének és Isten megdicsőítésének előzetes megünneplése: összeér a mennyei és a földi.

Nem kellene-e vajon nekünk, nyugati keresztényeknek is újra felfedeznünk a hit és a teológiai gondolkodás kozmikus dimenzióját? Nem kellene-e engednünk, hogy hasson ránk az ortodox teológia gazdag sugallata?

– tette fel a kérdést Kurt Koch.

Kölcsönös tanulékonyságra van szükség ahhoz, hogy katolikusok és ortodoxok előrehaladjanak az egy és osztatlan keleti és nyugati egyház helyreállításának útján – tette hozzá.

Súlyos kötelességünk hozzájárulni ahhoz – de mindenekelőtt nagy kegyelem, ha előmozdíthatjuk –, hogy ez a több mint ötven évvel ezelőtt oly ígéretesen megkezdett út az eucharisztikus agapé közös megünneplésében érje el célját – zárta előadását Kurt Koch bíboros.

Szerző: Körössy László

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír