2021. június 10., 13:54

A közös értékeket védené az ET elnöke

Charles Michel a világ hét vezető ipari hatalom – Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Kanada, továbbá az Európai Unió – csoportjának pénteken kezdődő, háromnapos délnyugat-angliai csúcstalálkozóját megelőzően tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az összefogás számos kihívást jelentő területen szükséges, köztük az éghajlatváltozás, a globális egészségügyi kérdések, külpolitikai feladatok, valamint a társasági adózás.

Nagyokat mondanak
Charles Michel és Ursula von der Leyen
Fotó: TASR/ma7

A G7 országainak meg kell védeniük közös értékeiket és érdekeiket, köztük a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, meg kell mutatniuk, hogy a szabad és liberális demokráciák a leginkább alkalmasak a kihívások kezelésére, a különböző fenyegetések, köztük a világjárványok visszaszorítására, valamint a gazdasági fellendülés védelmére – emelte ki az Európai Tanács elnöke.

A koronavírus-járványról úgy fogalmazott: az oltóanyagok szellemi tulajdonjoga javasolt feloldásának kérdése várhatóan megjelenik a G7-es országok csúcstalálkozójának témai között. Kijelentette: a koronavírus elleni vakcinák szabadalmának hangzatos feloldása nem jelent teljes megoldást az oltóanyag-ellátásra. A szellemitulajdon-jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló WTO-megállapodás (TRIPS) már most is elegendő rugalmasságot kínál az oltóanyagok és a gyógyszerek szabadalmára. A tanácskozáson konkrét javaslatokra lenne szükség, például a vonatkozó tudás és ismeretek, a licencek önkéntes megosztásának támogatására, valamint a szabadalmak közös hasznosítására kölcsönösen elfogadott feltételek mellett – mondta.

Hozzátette azt is: legfontosabb, hogy mindenki a lehető leghamarabb be legyen oltva a koronavírus ellen. Az EU élen jár ennek megvalósulásában, ez idáig legkevesebb 270 millió adag vakcinát exportált, 100 millió adagot adományoz az év végéig, és egymilliárd eurót juttatott az afrikai beoltás megerősítésére.

Charles Michel kitért arra is, hogy

az Európai Unió kész fellépni Kína és Oroszország agresszív magatartásával szemben,

e tekintetben szívesen ajánlja fel támogatását Joe Biden amerikai elnöknek a kedden esedékes brüsszeli tanácskozás alkalmával. Mint mondta: „Továbbra is kiállunk az emberi jogok és a jogállamiság védelme mellett Hongkongban és másutt.”

Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnésről úgy nyilatkozott: a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fenntartása érdekében az együttműködési megállapodások minden pontját be kell tartani, emlékeztetve arra, hogy a megállapodás teljes kerete létrejött és alkalmazandó. Hozzátette: Ez elengedhetetlen az Ír-sziget békéjének fenntartása szempontjából is és szükség esetén az EU minden eszközt megragad érdekeinek érvényesítésére.

A brexit-megállapodás kölcsönös betartása alapvető fontosságú, egyoldalú megoldásoknak nincs helye a partneri kapcsolatokban. Az egyezmény betű szerinti be nem tartása esetén az EU kész akár jogi természetű lépéseket is tenni"

– ezt már Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kijelentette: a világjárvány okainak teljes kivizsgálására van szükség, ehhez teljes hozzáférést kell biztosítani a szükséges klinikai és egyéb forrásokhoz. Mint mondta: „Rendkívül fontos, hogy megismerjük a koronavírus eredetét”, a vírus származásának feltárása járulhat hozzá ugyanis a járvány legyőzéséhez és az esetleges jövőbeli járványokra való felkészüléshez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.