Görögország szerdán kiállt amellett, hogy hangágyúkat használ a migránsokkal szemben a Törökországgal közös határán.
"A rendőrségnek a maga módján kell intéznie a dolgokat" - hangsúlyozta Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszter brüsszeli látogatásán.
Zoom
Zoom
Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos a közös sajtótájékoztatójukon úgy fogalmazott, hogy a zajkeltő eszközök bevetése "furcsa módja a határvédelemnek".
Zoom
Zoom
Az Európai Bizottság június elején kért magyarázatot az athéni vezetéstől, amely nem sokkal korábban ismertette a hangágyúk bevetésének tervét. A berendezéseket két teherautóra szerelve vetik be az Évrosz határfolyó térségében. A hatóságok az erős hanghullámokkal próbálják elejét venni annak, hogy a migránsok átkeljenek a folyón Törökország területéről. A készülékek 162 decibeles zajt keltenek, ami nagyjából harmadával hangosabb egy dübörgő sugárhajtóműnél.
Johansson hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság erre nem utalt ki forrásokat. Az uniós testület egyébként pénzügyi értelemben támogatja a görög határvédelmet. "Remélem, mindez összhangban áll az alapjogokkal" - mondta az uniós biztos, aki szerint jelenleg éppen ezt kívánják tisztázni.
(MTI)