Kocsis Fülöp érsekkel együtt imádkozott a Mária Országa Imaközösség

Hazai – 2021. június 8., kedd | 19:12

A budavári Madonna-szobornál fohászkodott június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Mária Országa Imaközösség, valamint Kocsis Fülöp metropolita is beszédet mondott.

A Mária Országa Imaközösség mindazokat tömöríti, akik hisznek az imádság, a szeretet és az összefogás erejében, és szeretnék szolgálni az ezeréves Magyarországot.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptemberi kezdetéig minden hónap első péntekén tizenhat órától a Várkert Bazár feletti Vízhordó lépcsőnél álló, Dunára néző Mária-szobornál mondanak el a közösség tagjai egy rózsafüzért. Június első péntekén Kocsis Fülöp metropolita is bekapcsolódott az imába, ami előtt buzdító beszédet is mondott. Gondolatait a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján olvashatják.

Az eseményt élőben közvetítette a Bonum katolikus televízió, IDE kattintva lehet visszanézni.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Mária Országa Imaközösség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria