Kedden mutatták be Borzák Tibor nagyszerű, tényfeltáró könyvét a Magyarok Házában, Budapesten. A szerző maga is jelen volt Petőfi exhumálásakor Barguzinban 1989-ben és azóta is tevékenységének központját képezi az a szinte felfoghatatlan, szinte maffiaszerű ellenállás, ami a vele tartó kutatócsoport munkáját övezi. Az a nézet, hogy úgyse tudjuk mi történt és akkor már jobb, ha úgy véljük „ott esett el a harc mezején”, még szinte ártatlannak vélhető, az igazság azonban az, hogy nemzetünk szabadságának talán legnagyobb harcosa ma is – sőt ma csak igazán – sokaknak útjában áll.

Borzák Tibor 1989-ben a Petőfi népe című újságnál dolgozott a Kiskunságban, s így került a 24 tagú expedícióba, amit főként Morvai Ferenc vállalkozó finanszírozott, s amelynek legismertebb tagja a közelmúltban elhunyt Kiszely István antropológus volt. Borzák Tibor rendkívül nagy szorgalommal és éleslátással válogatott össze, mondhatnánk minden fontos anyagot, mert könyve teljes mértékben bizonyító erejű. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke is azt hangsúlyozta bevezetőjében, hogy a kriminalisztikában meggyőző erejűnek tekintik, ha egy eltűnt személy csontváza előkerül, hogy ha annak öt ismérve megfelel az eltűntről tudottaknak. Petőfi esetében, mivel közismert személy volt, akiről több leírás is létezik, ezeknek az ismertető jegyeknek a száma 27, ami körülbelül 1 a háromezer milliárdhoz való bizonyosságot jelent. (Ennél többet a genetikai vizsgálat se jelenthet, ezért az MVSZ nem is szorgalmazza többet.) …

Ezen kívül még kortársak és nem sokkal később élt emberek tucatjainak a beszámolói említik Petőfi szibériai száműzetését. Az a vélemény, hogy az oroszok nem vittek magukkal hadifoglyokat – amiért az egész szibériai Petőfi-kutatást teljesen feleslegesnek tartják, s amit például az 1848/49-es szabadságharc történetével foglalkozó Hermann Róbert képvisel – teljesen hamis, mivel több korabeli dokumentum is az ellenkezőjét igazolja. A leghíresebb Paskievics herceg – a cári csapatok főparancsnoka – jelentése, ami szerint Magyarországról 1724 embert hurcoltak hadifogságba. Egy közülük 90 évesen haza is tért.

Bár az eddig ismertek szerint nem maradtak fenn Petőfinek kéziratai Barguzinban, a nép ajkán sok verse fennmaradt, igaz –érthető módon – csak oroszul. Szakértők szerint a versek teljesen Petőfi stílusában íródtak.

Ismerve az MTA nézeteit – lásd magyar őstörténelem, finnugorizmus stb. – nem véletlen tehát, hogy már a kutatócsoport barguzini útja előtt „tudósai” ellenezték az egész tervet. Petőfi csontvázának Moszkvába érkezésének másnapján küldöttjeik kijelentették, hogy tárgytalan az egész csontváz-vizsgálat, mert az egy nőé. Természetesen Petőfi vézna alakja után ítélve, ezt könnyen el lehet hitetni, de hál istennek az exhumáláskor jelen voltak amerikai szakértők is, akik egyértelműen az ellenkezőjét állapították meg. Petőfinek különben a helyi hagyomány szerint lakásadója lányától fia is született, akinek a leszármazottai ma is élnek. Nehéz Mihály kutató kapcsolatba is lépett velük, de őt kétes körülmények között Magyarországon meggyilkolták.

Petőfi a Gulag első híres magyar áldozata? Valahogy így is feltehették maguknak a kérdést az MTA doktorai. Ezt nyilvánvalóan meg kellett akadályozni, hiszen a magyar nemzetnek ez akár egy katartikus élményt is jelenthetett volna, ami a kibontakozó globalizmus urainak se lett volna kedvére. Mivel a kutató csoportnak azt is értésére adták, hogy a csontvázat elveszik tőlük, Morvai Ferenc ezt gyorsan titkos helyre, Amerikába menekítette. A bemutatón jelen volt egy Pose Antónia nevű hölgy, aki elmondta, hogy a 70-es években Moszkvában dolgozott a magyar követségen, ahol feladata volt a Petőfi száműzetésével kapcsolatos információk megszerzése. Elmondása szerint ezzel kapcsolatban több csomagot küldött az MTA-nak. Borzák Tibort, aki ezekbe bepillantást szeretett volna kapni, azonban elutasították.

Patrubány Miklós szerint rendkívül fontos Petőfi méltóságos körülmények közötti eltemetése, mert ha egy nemzet önbecsülése már arra sem elég, hogy talán legnagyobb költőjének megadja a végtisztességet, akkor annak a nemzetnek nincs jövője!

Hogy ez ne így legyen, az MVSZ március 15-én 13h-kor az „igazság napját” fogja megrendezni az MTA előtt. Jöjjünk minél többen!

Vajta Dénes

Borzák Tibor pontosítása:

Köszönöm a tudósítást. Pár dolgot mindenképpen szeretnék helyesbíteni: Nehéz Mihályt nem gyilkolták meg kétes körülmények között, természetes halállal halt meg. Borsche Antónia (nem pedig Pose!) valóban dolgozott a moszkvai magyar nagykövetségen, de nem volt feladata Petőfi szibériai száműzetésének kutatása, azzal Matolcsi János archeozoológus foglalkozott egyéb megbízatásai mellett, az ő kutatásainak eredményeit küldte haza Antónia a külügyi szolgálaton keresztül az MTA-nak, ahol én is kerestem, de nem találták a nyilvántartásban.

Nemzeti InternetFigyelő