Semjén: a nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás erősíti egymást - Külhoni Magyarok
Hírek Június – összetartozás

Semjén: a nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás erősíti egymást

A kereszténység mindig is tudatában volt a Szentírás hagyományai alapján, hogy a nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás nemhogy nem szemben áll egymással, hanem egymásra irányul és egymást erősíti – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten, állami kitüntetések átadásán.

A miniszterelnök-helyettes a Karmelita kolostorban az egyházi, a külhoni magyar, a magyarországi nemzetiségi élet kiválóságainak adott át március 15. alkalmából odaítélt kitüntetéseket a magyar állam nevében.

A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: a magyar társadalomnak és nemzetnek egy olyan kitüntetett szegmenséről van szó, amely különös tekintettel és közvetlenül szolgálja a magyar megmaradást, a nemzeti értékek gazdagodását, úgy hogy az nyitott az örökkévalóságra, az örök értékekre.

Semjén Zsolt szerint adódik az egyház és a nemzet kérdéskörének összekapcsolása.

„Hiszen Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk”, és ezért minden embernek kötelessége földi hazája sorskérdéseivel foglalkozni. Aki ezeket a sorskérdéseket megtagadja, az valamiként az égi hazának való hűségességét is kérdésessé teszi. Hiszen a gondviselő akaratából vagyunk itt, vagyunk egy nemzetnek, egy nemzetiségnek képviselői, szolgálói – közölte.

Azt mondta: a kereszténység alapján két elutasított szélsőség van a nemzeti léttel kapcsolatban.

Az egyik a nemzeti létnek, nemzetiségi létnek megtagadása, semmibe vétele. Ez az ideológia a történelemben internacionalizmusként ismert. Ez a „nemzetek közötti lét” egyfajta hiánylét – mondta.
A másik szélsőség, amit talán sovinizmusnak lehet nevezni, amikor egy nemzet kétségbe vonja más nemzetek, nemzetiségek létezéshez való jogát. A bibliai hagyomány mindig is vallotta, hogy „minden nemzet érték, egyszeri és megismételhetetlen értékgazdagság” – szögezte le.

Semjén Zsolt közölte: a kitüntetések tekintetében felvetődik a kérdés, hogy egy nemzet közösségének egészét tekintve mi értelme a kitüntetéseknek. Megjegyezte, hogy a történelemben a rendkívüli érdemeket, nagy teljesítményeket mindig jutalmazta a közösség. Semjén Zsolt azt mondta: azt gondolja, hogy a kitüntetés egyfajta megerősítés az egyes embernek, aki kapja.

Hiszen van egy visszajelzés, az állam, a közösség részéről, hogy a munkáját a közösség elismeri, tiszteletre méltónak tartja – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kitüntetések fontosak az állam részéről is, hiszen az államnak természetes kötelessége, hogy a rendkívüli érdemeket, a nagyszerű tetteket, teljesítményeket elismerje.

Még fontosabbak a kitüntetések az egész nemzetnek, az egész közösségnek, az egész országnak, mert olyan életpéldákat állítanak az egész magyar társadalom elé hitéleti, nemzetpolitikai, tudományos, művészeti, kulturális, sport és az élet minden területén, amelyek példaértékűek és megtartó erőt jelentenek a nemzet számára – jelentette ki Semjén Zsolt.

„Az a nagyszerű teljesítmény, amit önök nyújtottak, amit önök letettek a magyar nemzet asztalára, annak nemzetmegtartó jelentősége van, mert minden magyar büszke lehet azokra az érdemekre, azokra a művekre, azokra az életpéldákra, amit önök a magyar nemzetnek adtak” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, megköszönve a magyar állam nevében valamennyi kitüntetett munkáját, szolgálatát.

A rendezvényen a miniszterelnök-helyettes március 15. alkalmából Áder János köztársasági által adományozott elismeréseket adott át 32 személyiségnek. Semjén Zsolt a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetést, a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést, a Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetést, a Magyar Arany Érdemkeresztet, valamint a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adott át.

A rendezvényen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Németh Emma miniszteri biztos.

A március 15-ei átadóünnepség a koronavírus-járvány miatt maradt el. A csütörtöki ünnepségen Semjén Zsolt kesztyűben fogott kezet az elismerésben részesültekkel.

MTI

Kapcsolodó cikkek