Társadalmi vitát kezdeményez a Magyar Kulturális Szövetség az ukrajnai nemzeti kisebbségi törvénytervezetről
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban kérte a nemzeti kisebbségek jogairól szóló ukrajnai törvénytervezet teljes szövegének nyilvánosságra hozatalát és a kérdésben valódi társadalmi vita megszervezését.
A KMKSZ elnöksége által elfogadott nyilatkozat pozitív fejleménynek tekinti, hogy
a döntéshozók 2021. június 4-én országos szintű online-megbeszélést tartanak a törvénytervezettel kapcsolatban a nemzetiségi kisebbségek érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel.
Érthetetlennek tartja azonban, hogy mindeddig miért nem tették közzé a törvénytervezet szövegét.
A nyilatkozat rámutat, hogy
az érvényben lévő, a nemzeti kisebbségekről szóló 1992-es törvény az európai gyakorlatnak megfelelően viszonylag széles jogokat biztosít az országban élő nemzetiségek számára.
A KMKSZ elnöksége abban bízik, hogy az új szabályozás tovább bővítené, és nem szűkítené a már meglévő kisebbségi jogokat, ezért felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy a tervezet szövegének ismerete nélkül lehetetlen érdemi vitát folytatni a kisebbségekkel a témában.
- áll a KMKSZ nyilatkozatában.