Megunták a Budapest Pride szervezői a folytonos macska-egér harcot azért, hogy a felvonulás időpontjára ki tudja előbb befoglalni a belvárosi helyszíneket. Erősen hajlanak arra, hogy a jövő évi felvonulás tervezésekor annak időpontját csak a rendőrségi bejelentés után hozzák nyilvánosságra, így játszva ki Novák Elődéket. Ha így lesz, annak a külföldről érkező felvonulók ihatják meg a levét, aggodalmaskodik Ungár Péter lapja, az Azonnali.
Zoom
Ilyen táblákkal provokálnak, és aztán rinyálnak, ha kapnak egy maflást a vonulgatás után (fotó: Kiss Dániel / Azonnali)
"Június 25-től kezdődik az idei Pride-hónap, aminek keretében Magyarországon július 24-én fogják megrendezni a Budapest Pride Felvonulást. A felvonulásra már jó előre lehetett készülni, a szervezők az időpontot már február 26-án közzétették – ennek a bevett gyakorlatnak azonban a jövőben vége szakadhat a Toroczkai László-féle, radikális jobboldali Mi Hazánknak köszönhetően", kesereg a lap.
A szervezők dolga nem volt egyszerű a felvonulás bejelentése kapcsán: a jogszabályok értelmében egy ilyen rendezvényt a tervezett időpont előtt legkorábban három hónappal lehet bejelenteni. Mivel már előre tudható volt, hogy a felvonulást július 24-én akarják lebonyolítani, és hogy a felvonulást így legkésőbb április 25-én lehet bejelenteni, a Pride-ellenes Mi Hazánk Mozgalom is akcióba lendült, és online, ügyfélkapus bejelentések tucatjaival próbálta beelőzni a pride-osokat, hogy kiszorítsák őket a tervezett útvonalról, akik pedig élőben igyekeztek bejelenteni a tervezett eseményt. A Mi Hazánk egész pontosan az előzetesen tervezett útvonal (ami a Nagymező utcától indult volna, haladt volna végig a belváros szívében, érintve például a Deák Ferenc teret, az Astoriát és Fővám teret, majd végül Budára érve, a Krisztina körút és a Hegyalja út találkozásánál, a Rácz fürdőnél ért volna véget) több pontjára jelentett be egymással párhuzamosan területfoglalási kérelmeket. Csakhogy a Kúria – hiába történt meg a Mi Hazánk több online bejelentése is előbb, mint a Pride-szervezők élő bejelentése – a pride-osoknak adta meg az elsőbbséget, mondván, "a személyesen bejelentett tüntetés elsőbbséget élvez az online ügyintézéssel szemben". Ennek ellenére egy mi hazánkos akció sikerrel járt: Novák Előd, a párt alelnökének Andrássy út-Hősök tere-Bajcsy-Zsilinszky útra vonatkozó felvonulási bejelentése – egy másik kúriai határozat szerint – jogszerű volt, ismerteti a lap.Mint azt Majercsik Johanna, a Budapest Pride szervezője és szóvivője az Azonnalinak elmondta, az idei felvonulás útvonalát módosítani kellett (hogy pontosan miért, lásd a keretes anyagban) – hogy pontosan merre fog így az haladni, a szóvivő egyelőre nem árulta el, pont azért, hogy Toroczkai László pártja ne próbálja meg a módosított útvonalról is kiszorítani őket.
Ez azonban intő jel volt a Pride-szervezők számára is: ahogy Majercsik kifejtette, az ilyen esetek elkerülése végett erősen gondolkoznak azon, hogy jövőre már ne osszák meg a rendőrségi bejelentés előtt, hogy mikor lesz a felvonulás, hiszen így anélkül tudják beadni a felvonulásra a kérelmet, hogy azt bárki megpróbálná megakadályozni.
A szóvivő szerint a Mi Hazánk akciózása miatt ez idén komolyan felmerült abban a tízfős társaságban, ami szervezi a felvonulást, és aminek ehhez – a bevett szokások alapján – konszenzusos döntést kell hoznia. Ahogy Majercsik kifejtette: "Erről még nem hoztunk döntést, mert nyilván a jövő évi felvonulást még nem szervezzük, de valószínűsítem, hogy ebbe az irányba fogunk dönteni, elkerülve ezt a csatározást, hogy ki jelentette be az eseményét az Andrássy útra 0 óra 1 perckor, és 0 óra 2 perckor."
A szóvivő egyébként nem mer arra megesküdni, hogy valóban a jövő évi felvonulás időpontjának tudatos belső körben tartása mellett fognak dönteni, de néhány szervezőtársa álláspontját már ismeri a kérdésben, és eddig nem hallott ellenvéleményt. Ha így lesz, az azzal járna, hogy a szervezők "csak" a felvonulás előtt három hónappal osztanák meg a nyilvánossággal a felvonulás pontos időpontját és útvonalát – ez főleg a külföldről érkező, az utazásukat hónapokkal előre megtervező buzeránsokat érinthetné rosszul.
A szervezők egyébként – mint azt Majercsik ismertette – a módosított útvonalat június 24-én fogják bejárni. 
A védettségi igazolvány azért rossz, mert emlékezteti őket, hogy minek születtek valójában
A buzifelvonulás egyébként jogilag tüntetésnek minősül, azaz a jelenleg hatályos járványügyi rendelkezések értelmében azon csak 500 fő vehetne részt úgy, hogy a résztvevőknek nem kell védettségi igazolvánnyal rendelkezniük. Azonban a hatályos kormányrendelet ezt a limitet június 14-ével feloldja, így előzetesen úgy tűnik, a felvonulás már megtartható lesz a résztvevők létszámának korlátozása és kötelező védettségi igazolvány nélkül. Ez egyáltalán nem mellékes annál a felvonulásánál, amire tízezres tömegek szoktak elmenni. 
A lap kérdésére, hogy ennek ellenére – ha az járványügyileg indokolt lehet, például a most Magyarországon is megjelent indiai koronavírus-mutáció miatt – tervezik-e a védettségi igazolvány előírását a részvételhez, Majercsik Johanna úgy válaszolt, hogy mindenben az aktuális járványügyi szabályozásnak fognak megfelelni, de alapvetően nem szeretnék igazolványhoz kötni a részvételt.
Már csak azért sem, mert rendkívül kényelmetlen lehetne az például a transzneműeknek, akiknek – a járványhelyzet miatt – még nem sikerült a hivatalos irataikat megváltoztatni, és 
mondjuk már nőként próbálnák magukat igazolni azzal a személyi igazolvánnyal, amiben még férfiként szerepelnek...
Majercsik előzetesen nem gondolja, hogy ha a járványveszély miatt mégis valamilyen létszámkorlátozást vezetne be a kormány, akkor Jámbor András példáját követnék, aki az akkor még érvényben lévő 500 fős létszámkorlátozást kijátszva június 5-ére párhuzamosan több helyszínre hirdetett meg tüntetéseket a Fudan Egyetem által kiszorított Diákvárosért.