Marton Zsolt püspök pünkösdi üzenete

Nézőpont – 2021. május 25., kedd | 18:42

Marton Zsolt váci megyéspüspök pünkösdi üzenetét az alábbiakban olvashatják.

Húsvétkor sokkhatás érte az apostolokat, akik félelmükben ezt követően zárt ajtók mögött találkoztak. Krisztus megjelent a zárt ajtókon keresztül is számukra, és szembesítette őket a valósággal: Ő valóban feltámadott, ahogy megígérte.

Azért jelent meg az apostoloknak, hogy zsenge hitüket alakítsa, formálja, fokozatosan megerősítse. Az olvasmányokon keresztül ennek a hitnek a kibontakozását követhettük végig mi is húsvét óta.

Pünkösdkor az Apostolok cselekedetei költői képekkel írja le a Szentlélek megjelenését: lángnyelv és szélvihar formájában érkezik. Mindkettő markánsan fejezi ki a Szentlélek átható és mindent elsöprő erejét.

A szél mindenhová behatol, még a legkisebb résbe is, elfúj mindent. Így takarítsa ki belőlünk és körülöttünk a félelmeket, önzést és a helytelen vágyakat.

A tűz megedzi a fémet, tisztít és alakít. Egyben a szeretet szimbóluma is, amely lángol, lelkesít, tűzbe hoz.

Kérem és kívánom minden testvérünknek, hogy az elmúlt hónapokban ránk kényszerített fizikai bezártságból a Szentlélektől kapott bátorsággal induljunk újra. Ő söpörjön el minden félelmet, minden rosszat az életünkből, és eljövendő életünket Krisztus Lelke töltse be szeretetével!

Marton Zsolt
váci püspök

Forrás és illusztráció: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria