Ma: 2024.05.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Százmillió forintos zsarolás miatt vettek bűnügyi őrizetbe két nőt és egy férfit
Pestiriport.hu 2021. 05. 22. 5:49:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága rendelt el nyomozást zsarolás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy budapesti férfi és társai ellen. A férfi és két női társa a 64 éves sértett bizalmába férkőztek, a lakásába is beköltöztek, és tőle négy év alatt több mint százmillió forintot szereztek meg különféle módszerekkel - írja a Pestiriport.hu.



A bűncselekmény-sorozat elején főleg szóbeli fenyegetéssel zsarolták a férfit, később különféle sztorikkal csaltak ki tőle pénzt.  

Legtöbbször állítólagos műtétekre, orvosi beavatkozásokra kértek készpénzt, de volt olyan is, hogy azt mondták, hogy a sértett ismerőse balesetet szenvedett és azonnal szüksége van segítségre.

Utolsó alkalommal, 2021. május 18-án, az egyik fővárosi kórház előtt azért adott át a sértett a két nőnek többszázezer forintot, mert egy állítólagos terhességi komplikáció miatti sürgős orvosi kezelést ki kellett fizetni az „álorvosnak”.

A helyszínen nemcsak a sértett volt jelen, de az újpesti rendőrök is, akik a pénzátadást követően elfogták a 25 éves B. Alexandra fóti és 36 éves R. Brigitta nyírbátori lakosokat. Még aznap délután egy Budapest XV. kerületi családi házban a 34 éves N. Szabolcs budapesti lakost is elfogták. A rendőrség az eljárás során több mint 10 millió forint értékben foglalt le vagyontárgyakat és készpénzt vagyonvisszaszerzés keretében.

A nyomozók a férfit és két női társát gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.   

További friss információk
Négy férfit fogtak el két nap alatt a célkörözési nyomozók
Csontozó késsel bántalmazta a feleségét
Dubajozás: az ügyészség szerint a lehallgatási anyagok alapján Kulcsár Edina szexuális szolgáltatást is vállalt
Családilag rendezték a konfliktust a cigányok Marcaliban
Kalapáccsal és késsel ölt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat