Románia lakossága csökkenni fog

2021. május 21., péntek, Belföld

Románia is azon uniós országok közé tartozik, amelyekben a városi és a vidéki lakosság is csökkenni fog 2050-ig – derül ki az EU statisztikai hivatala által a népességváltozással kapcsolatban közzétett legfrissebb előrejelzésből, amely szerint az unió 15 tagállamában nőni fog a városi lakosság a 2050-ig tartó időszakban, kilenc tagországban pedig – beleértve Romániát is – csökkenés várható.

Az Eurostat szerint a városon élő népesség legnagyobb arányú (35,4 százalékos) növekedése 2050-ig Máltán várható, majd Írország (29,2) és Svédország (25,1) következik. Ezzel szemben Lettország esetében a városi lakosság 17,7 százalékkal való csökkenését vetítik előre, Görögországban 16,7, Lengyelországban 10,3, Romániában pedig 8,6 százalékos fogyásra számítanak. A vidéki környezetben élők száma mindössze négy tagállamban nő a következő három évtizedben: Írországban 24,5, Svédországban 10,9, Dániában 1,2 és Belgiumban 1 százalékkal. Húsz másik országban csökkenés várható, a legnagyobb (43,5 százalékos) fogyást Litvánia, Lettország (37,6), Bulgária (26,8) és Románia (mínusz 25) könyvelheti majd el. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által korábban közzétett adatok értelmében 2021. január 1-jén Románia lakossága 22,089 millió főt számlált a lakhely alapján készült statisztika szerint, ami 0,5 százalékos csökkenést jelent az előző év elejéhez mérten. Városon 12,442 millióan éltek, 0,6 százalékkal kevesebben, mint 2020. január elsején.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 876
szavazógép
2021-05-21: Belföld - :

Rekordméretű heroinfogás

Rekordmennyiségűnek számító, csaknem másfél tonna heroint foglaltak le a hatóságok a konstancai kikötőben – közölte tegnap a Terrorizmus és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség (DIICOT). Az 1452 kg kábítószer két építőanyagokat tartalmazó konténerben volt elrejtve.
2021-05-21: Belföld - :

Nem vagyunk célország

Készen állunk arra, hogy megakadályozzuk az illegális bevándorlók többségének az országba való belépését – jelentette ki Lucian Bode belügyminiszter, hangsúlyozva, hogy az illetékes romániai szervek – a hírszerzés, a maffia- és terrorizmusellenes ügyészség és más szolgálatok – folyamatosan dolgoznak az embercsempész-hálózatok felszámolásán, a „több tízezer” illegális bevándorló mintegy 80 százalékát visszafordították a határon.