Csata Fejér 4-ért - "Parlamenti keretek közt, demokratikus eszközökkel, de háborúba megyünk értetek"

Csata Fejér 4-ért - "Parlamenti keretek közt, demokratikus eszközökkel, de háborúba megyünk értetek"

Meglehetősen furcsa hangvételű Facebook-posztot tett közzé Kálló Gergely, Fejér megye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselője. A jobbikos politikus egyrészt arra figyelmeztetett, hogy a Fidesz elvenné a támogatási pénzeket a Dunaújváros központú térségtől, de azt is hangsúlyozta: ezt az itt élők nem fogják hagyni. 

"A Fidesz megint arra készül, hogy egy tollvonással elvegyen és azoknak osszon vissza, akik hűségesek hozzájuk. Nem meggyőződésből hűségesek, hanem mert azt hiszik, nincs más választásuk, zsarolva vannak. Számtalan kísérletet tett arra a kormány az elmúlt időszakban, hogy Dunaújvárost is térdepeltesse. Jelentem: nem sikerült. A mi szavazóink nem azért választottak ellenzéki vezetőket, hogy megtört gerinccel könyörögjenek alamizsnáért azoknak, akiket innen elkergettünk" - közölte Kálló Gergely.

Felidézte, Dunaújváros térsége azon térségek egyike, ahol példát mutattak abból, hogyan üzenhetik meg:

"nem kérünk a hatalom fenyegetéséből, mi inkább – sokan, sokfélék – összefogunk és egy emberként állunk ki egy-egy olyan ügy és eszme mellett, amivel mindenki egyetért".

Kálló Gergely szerint 

  • egyetértenek abban, hogy igazságtalan elvenni és a hatalommal visszaélve annak visszaosztani, akiktől még szavazatot remélnek;
  • igazságtalan olyan választókat büntetni, akik mertek a demokrácia eszközével élni és olyan vezetőket választani, akikben bíznak;
  • igazságtalan pártpolitikai alapon szétszakítani olyan településeket, akik eddig barátságos viszonyt ápoltak egymással.

"Most is kiállunk a demokrácia, a jogállamiság és a vélemény szabadsága mellett" - tette hozzá.

A politikus szerint a gond az, hogy Székesfehérváron, a megyei közgyűlésben a fideszes Molnár Krisztián akarja eldönteni pártszimpátia alapján, hogy mely települések kaphassanak a térség ipari szereplőinek iparűzési adójából. Egyetlen tollvonással tenné meg: „különleges gazdasági övezet” - ha azzá nyilvánítják térségünket, a Fidesz dönthet arról, ki kapjon és ki nem. 

"Fejér 4. már többször megmutatta, mire képes az összefogás. Most is mi fogjuk megmutatni ezt az országnak. És ahogy eddig, úgy most sem csak a dunaújvárosiakról vagy az ellenzéki pártok szövetségéről szól összefogásunk. Nem. Egy arcátlan és gyűlöletkeltő fideszes húzásra mondunk egyszerre nemet, mert mindennek van határa. Parlamenti keretek közt, demokratikus eszközökkel, de háborúba megyünk értetek. Mert ahogy eddig is, úgy most is: egységben az erő.  
Kövessétek nyomon az ellenzéki pártok megnyilatkozásait, figyeljétek a holnapi parlamenti felszólalásokat, és érezzétek, milyen az, amikor egy térség mögött sorakoznak fel egy emberként olyan szabadságszerető emberek, akikben valóban bízhattok! Ez az az erő, amitől a Fidesz fél és csomagolhat 2022-ben"
- írta Kálló Gergely.