Mától bizonyos kivételekkel feloldották a kültéri maszkviselési kötelezettséget, eltörölték a koronavírus-járvány miatt elrendelt éjszakai kijárási tilalmat és az üzletek nyitvatartásának korlátozását - jelentette be a péntek esti kormányülés után Florin Cîțu miniszterelnök. A korábbi szabályozásoktól eltérően ugyanakkor a betegségen átesetteket már nem tekintik védetteknek, tehát nem sorolják a beoltottakkal, vagy negatív tesztet felmutatókkal azonos kategóriába - hívta fel a figyelmet a péntek esti sajtóértekezleten Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
Az új szabályozás szerint a szabadban már csak a zsúfolt helyeken - piacokon, vásárokban, tömegközlekedési járműveken és megállókban - illetve munkahelyeken kötelező a védőmaszk viselése. Megszűnik az éjszakai kijárási tilalom, az üzleteknek sem kell már 21 órakor bezárniuk, de a vendéglők és szórakozóhelyek éjszaka (éjféltől hajnali 5 óráig) nem tarthatnak nyitva.
A kormányhatározat nagyobb létszámú rendezvények megszervezését is lehetővé teszi, de kizárólag a koronavírus ellen beoltott, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, vagy 24 óránál frissebb negatív antigén-teszttel rendelkező résztvevők számára.
Beülhetnek a védettségüket igazoló nézők a szabadtéri sportesemények lelátóira, de egyelőre a férőhelyek legfeljebb 25 százalékát foglalhatják el. Szabadtéri előadásokat is lehet ezentúl szervezni védettséggel rendelkezők számára, ezeken egyelőre legfeljebb 500 résztvevő lehet jelen, és mindenkinek legalább két négyzetméternyi helyet kell biztosítani.
Megnyithatnak a fitnesztermek is, de kapacitásuk legfeljebb felét használhatják ki, és mindenkinek legalább 7 négyzetméteres területet kell biztosítaniuk, kivéve, ha kizárólag beoltott vendégeket fogadnak: ebben az esetben kapacitásuk 70 százalékát használhatják és elegendő, ha mindenkinek 4 négyzetmétert biztosítanak.
Cîțu azt ígérte: júniustól, júliustól és augusztustól újabb enyhítések következnek, amennyiben a tervezett mértékben növekszik a lakosság átoltottsága. Ha az oltási kampánnyal gondok lesznek, „behúzzák a kéziféket”, vagyis lelassítják a korlátozások feloldását - figyelmeztetett a kormányfő.
Módosított karanténszabályozás
Románia eddig azokat az országokat tekintette járványügyi szempontból magas kockázatúnak, ahol az utóbbi két hétben a romániainál magasabb volt a koronavírus-fertőzések lakosságarányos száma: az ebből a térségből érkező utasokat - bizonyos kivételektől eltekintve - kéthetes karanténba küldte. Mivel azonban a romániai fertőzési rátánál most már csak a portugál, finn, máltai és izlandi alacsonyabb az Európai Unióban, a többi tagállamból hazalátogató romániai vendégmunkásokra vagy az onnan érkező turistákra kéthetes karantén várt.
Az országos járványügyi operatív törzs pénteki ülésén új karanténszabályozást vezetett be, az országokat a fertőzési rátájuk alapján osztályozva. Románia mostantól azokat az országokat sorolja a „zöld zónába”, ahol az utóbbi két hétben az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések aránya nem éri el a lakosság másfél ezrelékét. A „sárga zónába” a másfél és három ezrelék közötti fertőzési rátájú országok tartoznak, a három ezrelék feletti lakosságarányos fertőzési rátájú országokat pedig a „vörös zónába” sorolják.
Azoknak az utasoknak, akik a zöld zónából érkeznek Romániába, nem kell karanténba vonulniuk. A sárga zónából érkezőkre - jelenleg ebbe a kategóriába tartozik Magyarország is - kéthetes karantén vár, kivéve, ha legalább tíz napja megkapták a védőoltás második adagját is, vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet mutatnak fel a határon. A vörös zónából érkezőknek csak az oltási igazolás nyújt mentességet a karanténkötelezettség alól, a negatív teszt nem elegendő.
A korábbi szabályozásoktól eltérően már nem kerülhetik el a karantént azok, akik arra hivatkoznak, hogy átestek a betegségen. Eddig azok a sárga zónából érkező Romániába belépő utasok is mentesültek a karanténkötelezettség alól, akik kórházi zárójelentéssel, vagy laboratóriumi antitest-teszttel igazolták, hogy legalább tíz napja, de nem több mint három hónapja kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből.