Fotó: az MKP Facebook-oldala

Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere mai hivatalos pozsonyi tárgyalásai során felkereste a Magyar Közösség Pártja székházát, ahol Forró Krisztián elnökkel folytatott eszmecserét. Erről sajtótájékoztatót is tartottak.

Forró Krisztián MKP-elnök megköszönte, hogy Szijjártó Péter miniszter ismét ellátogatott az MKP székházába. A magyar kormány stratégiai partnereként örömét fejezte ki, hogy a vállalkozók támogatása és az óvodák felújítása után most a templomok felújítására kerül sor. Szijjártó Péterrel tárgyalt a felvidéki vállalkozók további támogatásáról, a Miskolcot és Kassát összekötő autópályáról is, de

most a járványügyi helyzetre való tekintettel a központi téma a két ország polgárai utazási lehetőségeinek az áttekintése volt.

Az MKP elnöke hangsúlyozta, hogy sokan vannak itt, a Felvidéken is, akik már nagyon szeretnének személyesen is találkozni a Magyarországon élő rokonaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel. Megkérte Szijjártó Pétert, hogy járjon közben ennek érdekében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, számára természetes, hogy ha Pozsonyban jár, akkor felkeresi a Magyar Közösség Pártja elnökét is. „Örömteli fejlemények voltak itt, hiszen a felvidéki magyarság közelebb került ahhoz, hogy egy erős és egységes képviselete lehessen” – utalt a miniszter a Szövetség megalakulásának hírére.

A járványügyi helyzettel kapcsolatban leszögezte, hogy a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy megszűnjön az a mesterséges elszigeteltség, ami most van. Úgy gondolja, élni kell azzal a ténnyel, hogy az oltás biztonságot ad, és nem kell akadályt támasztani az elé, hogy a már beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhassanak a két ország között.

„Az erre vonatkozó javaslatunkat Szlovákia kormányának jó két hete megtettük, ma is beszéltünk erről Ivan Korčok kollégával, aki elmondta, hogy jelenlég még a szlovák kormány belső döntéshozatala zajlik”.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország más országokkal is tárgyal, eddig hét országgal kötöttek megállapodást az utazásokról. A külügyminiszter szerint nagy szükség van arra, hogy Közép-Európa példát mutasson, és lehetővé váljon a szabad utazás a már beoltott emberek számára. Sziijártó Péter tájékoztatott arról, hogy Forró Krisztián MKP-elnöknek ígéretet tett, hogy ezt a témát folyamatosan napirenden tartják, és szorgalmazzák a szlovák kormánynál a kétoldalú megállapodás megkötését.

(Orisko Norbert/Felvidék.ma)