Illusztráció (fotó: TASR)

Az SaS nem támogatja a 2021-es állami költségvetés módosításáról szóló gyorsított eljárást – írja a TASR. Mindezt Richard Sulík jelentette be a parlament plenáris ülésén. 

Sulík szerint erről nem lehet gyorsított eljárásban, egyik napról a másikra dönteni. Hozzátette, az SaS a költségvetési felelősség pártja. Elmondta, hogy megérti a költségvetés módosítását, hiszen ennek objektív okai vannak.

Sulík szerint az SaS készen áll a vitára, de nem ebben a stílusban. Kifogásolta, hogy Igor Matovič pénzügyminiszter épp az Egyesült Államokban tartózkodik, őt Ján Budaj környezetvédelmi miniszter képviseli.

Budaj a parlamentben elmondta, az ilyesfajta képviselet teljesen normális és megszokott. Hozzátette, a kormány bármelyik minisztere javasolhatja a gyorsított eljárást. Igor Matovič kijelentette, hogy a költségvetésről szóló döntés megszületésekor jelen lesz.

A költségvetés módosítása 3,389 milliárd euróval növelné az abban található kiadásokat.

(LB/Felvidék.ma/TASR)