eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc
Férfi napozik a balatonfenyvesi strandon az újranyitás napján, 2020. május 9-én. A koronavírus-járvány miatt a strandot április 10-én zárták le.
Nyitókép: MTI/Varga György

Így készülnek a strandnyitásra a Balatonnál

Megújuló fürdőhelyek várják a csobbanni vágyókat, a kérdés már csak a mikor.

Van, ahol pünkösdkor nyitnak, míg egyes helyeken az időjárástól teszik függővé a pénztárak nyitását – derül ki a Veol.hu körképéből.

Alsóörsön az önkormányzat üzemelteti a balatoni fürdőhelyet. Pandur Ferenc, a Településműködtetési és Községgazdálkodási Szervezet intézményvezetője elmondta: először a pavilonsor épületei újultak meg, és térkő burkolatot kaptak az előttük lévő fogyasztóterek. A második ütemben egységes táblákat helyeztek el a strandon, továbbá kabinokat és öltözőszekrényeket telepítettek. A 2021 májusában záruló harmadik ütemben beszereztek egy újabb, 20 négyzetméteres vízi stéget, 20 darab szelektív hulladékgyűjtő edényt, megújították a vízkiviteli művet és új, automata öntözőrendszert fektettek le. Nagyjából hatezer négyzetméteren új gyepszőnyeget is kap a strand. Emellett a tulajdonossal együttműködve megújult a csúszda is, amely magasabb és hosszabb lett.

A strand május 15-től szeptember 15-ig tart nyitva, de csak június elejétől válik fizetőssé. Ennek pontos időpontjáról a polgármester és az üzemeltetők döntenek idén is, a hőmérséklet és a vízhőfok figyelembevételével.

Ábrahámhegyen a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében ezer négyzetméternyi gyepszőnyeggel szépült a strand, valamint 77 négyzetméterrel nagyobb lett a mobil napozóstég. Két kültéri zuhanyzót telepítettek, a régi padokat lecserélték – közölte Vella Zsolt polgármester.

Emellett önerőből új játszótér is készül. Virágosítanak, fákat ültetnek, felkészítik a sportpályákat.

Pünkösdkor nyitják a strandot, 16 óra után már fél áron lehet strandolni.

Szigligeten a tervek szerint június negyedikén nyit ki a strand, ahol a tavalyi Kisfaludy program keretében elkészült három öltözőkabin. A fürdőhelyen délutáni kedvezményt nem adnak, de 19 órai zárás után éjfélig, valamint hajnali öt órától a reggel hét órai nyitásig ingyen látogatható a népszerű szigligeti strand.

A parkolás idén is ingyenes lesz az önkormányzati parkolóban. A hosszú távú tervek között szerepel az autóforgalom korlátozása a településen – közölte Balassa Dániel polgármester.

Balatonfűzfő is felkészült a nyitásra, amint a jogszabályok lehetővé teszik, jöhetnek is a vendégek. Szanyi Szilvia polgármestere közölte: több újdonsággal is várják a látogatókat. Május végéig elkészül a tobruki strandon az új külső öltöző, amelyet mozgáskorlátozottak is használhatnak majd. A Föveny-csúszdát tavaly nyárra újították fel teljesen. Idén a strandbelépőt bankkártyával vagy SZÉP-kártyával is ki lehet majd egyenlíteni.

Balatonkenese legnagyobb fürdőhelyén, a Vak Bottyán strandon idén sikerült megépíteni a régóta várt plázsrészt, amely a legkisebbeknek biztosít pancsolási lehetőséget – közölte Túri Ferenc strandgondnok. Baba-mama szoba épült, az öltözőket és a vizesblokkokat teljesen felújították.

Szintén a balatonkenesei városgondnokság üzemelteti az akarattyai Bezerédj strandot. Itt a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati forrásából két teljesen új vizesblokk épült mosdóval, tusolóval, az egyikben baba-mama szobával, mozgáskorlátozott-mosdóval, tusolóval.

Ha a jogszabályok lehetővé teszik, és az idő is szép lesz, akkor pünkösdkor kinyitnak a strandok.

Címlapról ajánljuk
Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×