eur:
395.72
usd:
372.21
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Második a Puskás Akadémia, bronzérmes a Fehérvár

Gólgazdag volt az utolsó játéknap az OTP Bank Ligában.

A Puskás Akadémiának egy pont is elég lett volna a történelmi ezüstéremhez, de a házigazda semmit sem bízott a véletlenre, már a találkozó elején megnyugtató előnyre tett szert: 8 perc alatt három gólt lőtt, ebből Nagy Zsolt kettőt, míg Josip Knezevic egyet vállalt. Az utolsó helyen álló és már kiesett Budafok hitehagyottan játszott, semmilyen ellenállást nem tanúsított, valóban osztálykülönbség volt a két csapat között. A hazaiak láthatóan élvezték a játékot, sorra alakították ki a helyzeteket a vendégkapu előtt és Luciano Slagveer fejesével a szünet előtt tovább növelték előnyüket.

Fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a meccs, a felcsúti gárda visszavett a tempóból, míg a budafokiak rendezték a soraikat, s olykor a kapura is veszélyt jelentettek. A Puskás Akadémia végül öt góllal nyert, mert negyedórával a vége előtt Spandler Csaba is betalált fejjel.

A MOL Fehérvár 4-0-ra nyert az élvonaltól búcsúzó Diósgyőr vendégeként. A székesfehérvári csapat bronzérmesként fejezte be a bajnokságot, így indulhat a Konferencia Ligában, a hazai együttes pedig a 11. helyen végzett.

A mérkőzés elején betalált a hazaiak kapujába, majd büntetőhöz is jutott, az első félidő hajrájáig mégis gól nélkül maradt a Fehérvár, amely mezőnyfölényben futballozott, és ellenfelénél jóval többet támadott. A kilencedik percben szerzett gól les miatt érvénytelen volt, a játékrész felénél megítélt tizenegyest pedig Nikolics kihagyta, illetve Malenica kivédte. A szünet előtt egy perccel viszont Dárdai baloldali beadására jól érkezett Petrjak, és szép fejessel juttatta vezetéshez a játékot irányító csapatát.

Hazai helyzettel kezdődött a második félidő, de aztán megint átvette az irányítást a Fehérvár, amely pontos passzolgatást követően csakhamar növelni tudta előnyét. Egy-egy hazai akcióban volt esély a gólszerzésre, de kimaradtak a lehetőségek, a másik oldalon viszont nem, így magabiztos vendéggyőzelem született.

A negyedik Paks vasárnap 5-1-re kikapott az ötödik Kisvárda vendégeként, így eggyel tudta tovább javítani a 12 csapatos bajnokságban felállított gólrekordját.

Kiegyenlített küzdelmet hozott a mérkőzés eleje, majd a Kisvárda egy szögletet követően első lehetőségét gólra váltotta. Mielőtt felocsúdott volna a Paks, újabb gólt kapott egy labdaeladás után. A kétgólos hátrány alaposan visszavetette a vendégeket, akiknek komoly helyzetük sem volt a szépítéshez, ellenben a hazaiak egy újabb sarokrúgás után növelték az előnyüket, a szünet előtt pedig jószerivel el is döntötték az összecsapást.

A szünetben négyet cserélt Bognár György, a Paks vezetőedzője, azonban csapatán ez sem segített: a második játékrész kisvárdai ziccerrel indult, Holczer bravúrja akadályozta meg az ötödik gólt. A Paks továbbra is pontatlanul futballozott, de büntetőből sikerült megszereznie a becsületgólt, azonban további felzárkózásra nem volt esélye, sőt, a Kisvárda még egyszer eredményes volt a hajrában, és megérdemelten aratott fölényes győzelmet.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×