Fotó: cas.sk

A koalíciós Za ľudí párt nem támogatja az áfa (DPH) 25%-ra emelését – jelentette ki Veronika Remišová, a párt elnöke, miniszterelnök-helyettes a TA3 vasárnapi politikai vitaműsorában.

Mint kifejtette, ilyen javaslat nem is érkezett a koalíciós tanácshoz, ezzel szemben a koalíció foglalkozott a családi pótlék emelésére vonatkozó javaslattal.

„Az áfa 25 százalékra történő emelését nem támogatjuk. Úgy véljük viszont, hogy a gyermekeket nevelő családok megérdemlik a családi pótlék összegének rendszeres emelését“– állapította meg.

Az áfa emelését Remišová vitapartnere, Robert Fico (Smer) is elutasította, mint mondta, ez radikális áremelkedéshez vezetne. A vitapartnerek foglalkoztak a kormány programnyilatkozatával is, melyről jelenleg vita folyik a parlamentben. Remišová szerint ebben a jelenlegi kormányprogramban az a legfontosabb, ami már nincs benne, az a munka, melyet egy év alatt elvégeztek. Jó eredményként értékelte a korrupcióellenes törvényt, a szociális és családpolitikai intézkedéseket, illetve az állam működésének javítását.

Fico ezzel szemben kifogásolta, hogy a kormányprogramban nem esik említés a koronavírus több mint 11 ezer áldozatáról, a deficit emelkedéséről és a kormány nem reagál a növekvő munkanélküliségre és államadósságra sem.

Fico azt is megerősítette, hogy a Smer rendkívüli parlamenti ülés összehívást kezdeményezte, ahol meg akarják vonni a bizalmat Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-minisztertől a családi vállalkozásával kapcsolatban felmerül gyanúk miatt. Remišová kijelentette, hogy Kolíková élvezi a bizalmát és nem lát okot a visszahívására.

A Smer be akarja szüntetni az országos teszteléseket is. „Nincs értelme az egésznek“ – állapította meg Fico, ráadásul rendkívül sokba került, és szerinte a tesztelés a megnövekedett mobilitással hozzájárult az áldozatok számának növekedéséhez. Véleménye szerint a gócpontokban, PCR-rel kellene tesztelni.

Remišová azzal érvelt, hogy pártja is ellenezte az általános tesztelést és a gócpontokban való tesztelést szorgalmazta, viszont mint mondta, a teszteléssel fertőzöttek ezreit sikerült azonosítani. Fico szemére vetette, hogy politikai eszközként használja az áldozatokat.

Egyben emlékeztetett, hogy május 5-én Vladimír Lengvarský egészségügy-miniszter bemutatja a javuló járványhelyzetre reagáló új tesztelési stratégiát, továbbá szólt a szennyvizek vizsgálatának a járványgócpontok feltárását célzó tervéről is.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)