Nyitókép: SME/Jozef Jakubčo

 

A járványügyi helyzet javul, és ezt a javuló tendenciát a húsvét sem rontotta el – jelentette ki Ján Mikas tiszti főorvos a Rádio Expres műsorában.

 

 „Már most elmondhatom, hogy a húsvéti mobilitás nem volt nagy befolyással a járványhelyzet rosszabbodására, pedig nagyon tartottunk tőle. Nagy köszönet az embereknek az óvintézkedések betartásáért“

 

– mondta Mikas.

 

 hirdetes_810x300  

A javuló tendenciát már hetek óta meg lehet figyelni.

 

„Nemcsak az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma csökkent, de a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma, az intenzív osztályon fekvő és a lélegeztetőgép segítségére szoruló személyek száma is. Bár, meg kell jegyeznem, hogy ezek a számok még mindig eléggé magasak“

 

– konstatálta a tiszti főorvos.

 

Az óvintézkedések további enyhítése várható

 

Mikas szerint a hétfőtől érvényes enyhítések a koronavírus-helyzet javulásának köszönhetőek.

 

„Már most különféle panaszokat jegyeztünk fel azzal kapcsolatban, hogy egyes telephelyek miért nyithattak ki, mások pedig miért nem. Nem lehet mindent egyszerre kinyitni, mert azzal nagymértékben növelnénk a járványügyi kockázatot“

 

– magyarázta, hozzátéve, hogy a Szlovák Közegészségügyi Hivatal a további telephelyek megnyitását a járványhelyzettől függően fokozatosan fogja javasolni.

 

Hamarosan a teraszok is nyithatnak

 

A gasztronómiai szektor a teraszok megnyitását sürgeti, de erről a szakemberek konzíliuma és a kormány csak a hét folyamán fog dönteni.

 

 „Lehetőséget látok a teraszok megnyitására és bizonyos feltételek betartása mellett a beltéri helyfoglalásra is. Minden a regionális hivatalok nyilatkozatától függ. Amennyiben Szlovákia a bordó fázisból a piros fázisba kerül, az éttermek és a kávézók teraszainak megnyitása helyénvaló lesz az óvintézkedések betartása mellett“

 

– jegyezte meg Mikas, aki úgy véli, hogy erre egy vagy két héten belül sor kerülhet.

 

Az idősek vásárlási sávja egyelőre megmarad

 

A nyugdíjasoknak kijelölt vásárlási sáv az élelmiszerüzletekben és a drogériákban továbbra is változatlan marad.

 

 „A szakemberek konzílium a telephelyek megnyitásával helyénvalónak látta, ha az idősek vásárlási idősávja megmarad. Amennyiben a helyzet a továbbiakban is javulni fog, két hét múlva vagy egy hónapon belül beszélhetünk az idősáv lerövidítéséről, vagy a teljes eltörléséről“

 

– zárta le a tiszti főorvos.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.