2021. április 19., 15:24

Több száz fát ültetnek Kassa megye útjai mentén

Kassa megyében megkezdték a megyei fenntartású utak mentén különböző okokból kivágott fák pótlását. A tervek szerint több száz facsemetét ültetnek majd el az utak mentén, elsőként a Kassa-környéki járásban.

Fotó: facebook.com/kosickykraj

A megyei hivatal közlése szerint a Kassa-környéki járásban 654 fát terveznek elültetni. Ezek közül a legtöbb, pontosabban 178 darab hegyi juhar a Szepsit Rudnokkal és Jászóújfaluval összekötő út mentén kap majd helyet. A Jászó felé vezető úton hársfákat, Felsőmecenzéfnél gyertyánokat, Abaújharasztinál és Kelecsenybordánál pedig juharfákat ültetnek majd.

Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke rámutatott, az utak menti fák kivágása sokszor elkerülhetetlen, például a balesetveszélyes útszakaszokon a közlekedés biztonsága érdekében vagy egyszerűen azért, mert a fák kiszáradtak. A múltban sokszor nem gondoltak ezeknek a pótlására. Ezért Kassa megye a múlt évben belefogott a kivágott fák pótlását célzó projekt előkészítésébe. Megvalósítása idén áprilisban kezdődött meg.

Jó hír, hogy minden kivágott fa helyett 11 újat ültetünk. Azon dolgozunk, hogy ebből a projektből hagyomány legyen, s fokozatosan egyre több új fa legyen megyénk minden régiójában”

– mondta Trnka.

A facsemeték olyan útszakaszok mellett kapnak helyet, ahol nem akadályozzák a kilátást, illetve ahol nem túl gyakoriak a közlekedési balesetek. Egyes utak mellett új fasorokat hoznak létre.

Zuzana Slivenská, a megyei útkezelő vállalat (SC KSK) irányításáért felelős részleg vezetője elmondta, a projekt célja a környezet fejlesztése, a zöld növényzet visszatelepítése a megyei utak mellé. Hozzátette, ezt jelentős lépésnek tartják a megnövekedett forgalom környezetre gyakorolt hatásainak enyhítésére. Egyúttal rámutatott, a múltban nem volt példa az utak mentén kivágott fák pótlására.

Az egyes útszakaszok kijelölése mellett az útkezelő arra is figyelmet fordított, hogy megfelelő fafajtákat válasszanak ki egy-egy térség számára, ennek érdekében dendrológiai szakvéleményt is készítettek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.