eur:
395.37
usd:
366.43
bux:
65697.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Szlávik János infektológus főorvos, a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetében Budapesten 2020. április 22-én. A kórház látja el elsődlegesen a koronavírusos betegeket.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szlávik János elmondta, hogyan lehet megelőzni a negyedik hullámot

"Senki ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy azzal, hogy mások beoltatják magukat, majd őt megvédik" - hívta fel a figyelmet.

Bár az oltási adatok rendkívül kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést "el kell engednünk"; a brit vírusmutáns jobban terjed a fiatalabbak körében is, így a maszkhasználatra, a távolságtartásra és az egymás iránti figyelemre továbbra is, akár még egy jó ideig szükség lesz - figyelmeztetett a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője a közmédiának adott interjújában.

Szlávik János a korlátozások lazításáról azt mondta, két szempontot kell figyelembe venni: a folyamatosan emelkedő oltások számát és az új fertőzöttek számának csökkenését. Hozzátette,

a halottak száma nem a kellő mértékben csökken, aminek az lehet a magyarázata, hogy még mindig nagyon sokan vannak kórházban, intenzív osztályon és lélegeztetőgépen.

"Összességében egy optimista kép rajzolódik ki a tekintetben, hogy a következő hetekben, hónapokban milyen mértékben csökkenhet az új fertőzöttek száma és milyen lehetőségünk nyílik arra, hogy tovább enyhítsünk a korábban bevezetett korlátozásokon" - emelte ki az infektológus.

Úgy tűnik - folytatta Szlávik János -, hogy most nem azzal kell foglalkozni, hogy milyen lesz majd a negyedik hullám, hanem, hogy miként lehet azt megelőzni. "Úgy tudjuk megelőzni, hogy mindenki, aki teheti, beoltatja magát" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Magyarországon elérhető oltások mind hatékonyak és alkalmasak arra, hogy megvédjék az embereket a betegség súlyos lefolyásától.

Felhívta a figyelmet, hogy a vakcinák hatékonyságát nem antitest-vizsgálatokkal kell meghatározni, hanem tudományos eredményekkel. Méghozzá azokkal, amelyek arra jutottak, hogy a beoltottak 80-90 százalékkal kisebb valószínűséggel fertőződnek meg, mint azok, akik nem kaptak vakcinát.

Emlékeztetett, nem lehet nyájimmunitásról beszélni, amíg a lakosság 80-90 százaléka nincs beoltva, és még ez után is lehetnek majd fertőzésgócok; előfordulhat, hogy a koronavírus még hónapokra, de akár évekre velünk marad.

"Senki ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy azzal, hogy mások beoltatják magukat, majd őt megvédik. Egyelőre ebben a helyzetben, ebben az átoltottságban mindenki veszélyben van, aki nem olttatta be magát" - hangsúlyozta Szlávik János.

Jelezte azt is, valamilyen fokú védettség csak az első oltás beadását követő két-három hétben alakul ki, de a teljes védettséget csak a második oltás utáni második vagy harmadik héten éri el a szervezet.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×