Index.hu
2021. 04. 15. – 13:30
Megosztás


Az Associated Press értesülése szerint Oroszországgal szembeni szankciókat jelent ma be az amerikai kormány.

A hírügynökség szerint a lépés kifejezetten a SolarWinds rendszerfelügyeleti és biztonsági programot ért hackertámadásra válaszul érkezik - írja az Index.

A szankciókat a kormány már hetekkel ezelőtt, közvetlenül a hackertámadás után megígérte. 

A SolarWinds mellett az amerikaiak részéről visszatért az a vád is, hogy a tavalyi elnökválasztásba is beavatkoztak Donald Trump oldalán – bár erre még hivatalos bizonyítékot nem tudtak szolgáltatni. 

Az AP-nek nyilatkozó anonim hírforrás azt egyelőre nem fejtette ki, hogy pontosan milyen szankciókat jelenthetnek majd be. 

A szankciók időzítése abból a szempontból érdekes, hogy amerikai és az orosz elnök szerdán egy telefonhívás keretében próbálták meg rendezni nézeteltéréseiket. A két ország közt a fentiek mellett amiatt is feszültség van, hogy

az oroszok egyre agresszívebben lépnek fel Ukrajnával szemben. 

Márciusban az amerikaiak már hét orosz kormányzati tisztviselőt, valamint számos kormányzati szervet szankcionáltak, de akkor azt kifejezetten a Navalnij-ügy, valamint az orosz ellenzéket ért retorziók miatt tették. 



Forrás