A nagybalogi kis csemadokosok Kassán (Fotó: Pál Gabriella/Felvidék.ma)

A járvány miatt idén sajnos több Csemadok alapszervezetnek sem állt módjában a hagyományos évzárókat megtartani. A Csemadok Nagybalogi Alapszervezete kihasználva a technikát közösségi oldalán tartott értékelést szervezetük munkájáról, tevékenységéről.

Képekkel idézték fel a 2020 eseményeit, ezekből válogattunk. A koronavírus első hullámát követően még sikeresen megvalósult a gyermektáboruk, amelyben II. Rákóczi Ferencről is megemlékeztek, s Kassát is meglátogatták.

A nagybalogi csemadok alapszervezetnek 240 jegyzett tagja van. A bélyegek árusításából származó bevétel jelenti a szervezet számára az egyik fő anyagi támogatást. A vezetőségi tagok felkeresik a tagságot, így tartják a személyes kapcsolatot fiatalabbakkal, idősebbekkel. Így toborozzák az új tagokat is.

2020. január 18: Megemlékezés a málenkij robot áldozatairól a borzalmak 75. évfordulóján

A megemlékezést az emlékműnél Pál Csaba elnök nyitotta meg. Énekelt a Szivárvány énekkar, szavalt Valacsay Levente. Az emlékező beszédet Gebe László református lelkész tartotta. A megemlékezésen betegség miatt személyesen már nem vehetett részt a borzalmak utolsó túlélője, Gesko Ilona. Unokája és dédunokája viszont jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és az emlékezés jeléül koszorúztak is. A koszorúzás után az egybegyűltek a gyülekezeti teremben Lehotai Aladár könyvbemutatóján vettek részt. A helyszínen korlátozott számban megvásárolható volt a Málenkij robot – Gömöriek a szovjet lágerekben c. könyv, melynek bevételéből a Csemadok alapszervezete 100 példányszámban újranyomtatta Koós István: Nagybalogi tragédiák c. könyvét.

2020. február 15 : Ünnepélyes, tisztújító évzáró gyűlés az alapszervezet megalakulásának 70. évfordulóján

Az évzáró gyűlést megelőzte Kresnye András: Árnyékok és Forgács Tibor: Természet c. tárlatának megnyitója. Pál Csaba, elnöke nyitotta meg az évzárót. Kluka Norbert, a község polgármestere köszöntötte a 70 éves Csemadok alapszervezetet. Emléklappal jutalmazták Pál Dénest, Kovács Lászlót, Molnár Andrást – egykori elnököket. Az aktív kulturális tevékenységért oklevelet kapott a Szivárvány énekkar. A tartalmas, értékes munkájáért oklevelet kapott Koós István szervezeti, egykori vezetőségi tag. Pál Gabriella fényképes értékelést tartott a 2019-es évről. Tóth Csilla, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának az elnöknője is köszöntötte az ünnepélyes évzáró résztvevőit. A műsorban szerepeltek a kis csemadokosok és az alapiskolások. Február folyamán Pál Csaba elnök emléklapokat adott át Koleszár Szerénkének és Asztalos Mártának a szervezet megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.

2020. február: Tavaszváró bábégetés az iskolásokkal, óvodásokkal 

Pál Dénes, nyugdíjas pedagógus, egykori Csemadok elnök mindig szívesen segít a báb készítésénél a gyerekeknek

2020. június 4: a Nemzeti Összetartozás Napja / Trianon 100. évfordulójára 

A temetőben, a templomkert melletti hősök emlékművét koszorúzták meg. Itt a Csemadok helyi szervezete várta a megemlékezőket. Molnár Jolán vezetőségi tag elmondta Papp Vári Elemérné sz. Sziklay Szeréna: HITVALLÁS c. versét. Mint kifejtette, ez a vers közvetlen a trianoni döntés után született. Egy irodalmi pályázatra írta Szeréna, aki Jánokon született 1880-ban és Budapesten halt meg 1923-ban. Ezzel a verssel megnyerte a pályázatot. Már régebben őrizgették erre az alkalomra, amit Balázs sz. Poznán Mártától kaptak ajándékba. Este 20.20-kor a Torhegyen a cserkészek és kerecsenmotorosok gyújtottak tüzet.

2020. június 27 és 30: Kulturális örökségünk gyerektábor

A hagyományőrző gyerektábort a KULTMINOR – Kulturális alap támogatásával valósították meg. A kézművesfoglalkozások és játékok mellett megemlékeztek II. Rákóczi Ferencről és Szinyei Merse Pálról. Kirándulást szerveztek Kassára, többek közt a nagyságos fejedelem kriptájába is ellátogattak. A tábor zárónapján családi nap keretén belül pedig Gyöngyösi Istvánra emlékeztek, s koszorút helyeztek el a kultúrház falán elhelyezett emléktáblánál.

2020 nyara: Koós Győző hadnagy, hősi halott emlékoszlopának helyreállítása

Koós Győző sírját a Balogvölgyi Tájegységi Értéktár Bizottság fedezte fel a 2019-es településeink értékei pályázat keretében. Az emlékoszlopra ledöntve találtak rá, a sikeres pályázattal járó anyagi támogatásnak köszönhetően szakemberek segítségével sikerült helyreállítani. Koós Győző Koós István egykori református tanító fia, aki 1916- ban Oroszországban halt hősi halált. 1917-ben Nagybalogon újratemették. Az emlék ünnepélyes újraavatása a járvány miatt elmaradt. Remélhetőleg idén novemberben sor kerülhet rá.

2020. október 6: az aradi vértanúkra való megemlékezés

A templomkertben a kopjafánál a szervezet vezetősége és Kluka Norbert polgármester helyezte el a megemlékezés koszorúit.

Összeállította a Csemadok alapszervezet albumából Pál Gabriella.

(HE/Felvidék.ma)