Gulyás szerint kellő védettséget nyújt az első oltás, Szlávik viszont mind a két oltást szükségesnek tartja ehhez

Gulyás szerint kellő védettséget nyújt az első oltás, Szlávik viszont mind a két oltást szükségesnek tartja ehhez

Nem lehetett könnyű dolga csütörtök délelőtt annak, aki a köztelevízió nézőjeként próbált informálódni arról, hogy megfelelő védettséget nyújt-e az első beadott vakcina is. A 444.hu számolt be arról, hogy közvetlenül a kormányinfó előtt az M1-en leadtak egy interjút, amiben Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt arról, hogy 

az oltások megvédenek bennünket a súlyos fertőzéstől és a haláltól, amennyiben az ember gyakorlatilag mind a két oltást megkapta, és a második után eltelt már egy-két hét, tehát nem kizárható az, hogy valaki az első oltás után akár súlyosan megbetegszik, és kórházba kerül, hiszen az a védettség, amit egy oltástól kapunk, az esetleg nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza, hogy kórházba kerüljünk. 

Az infektológus azt is hangsúlyozta, hogy idő kell ahhoz, hogy az oltások megfelelő védelmet nyújtsanak a súlyos megbetegedéssel szemben, 

és ehhez az első oltás beadását követő időszak még nem elegendő. 

Az idézett interjút követően kapcsolták a kormányinfót, ahol Gulyás Gergely kancelláriaminiszter közel fél órával később azt ecsetelte, hogy az április elején beoltott tanárok április 19-én már ismét taníthatnak az iskolákban, mivel szerinte nem látható komoly kockázat e tekintetben, és mint fogalmazott:

minden rendelkezésre álló adat szerint az első oltást követően a védettség jelentős mértékben bekövetkezik. 

"A pedagógusok legyenek tekintettel a szülőkre is" - Gulyás nem lát kockázatot az április 19-i nyitásban

Nem látunk komoly kockázatot az április 19-i iskolanyitás tekintetében - mondta Gulyás Gergely az egyik legaktuálisabb kérdésről a kormányinfón, amikor a kérdések kerültek sorra. A miniszter szerint az iskolanyitásig, tehát április 19-ig még, több mint két hét van hátra és szerinte már az első oltás is elegendő védettséget adhat.

Gulyás a mai kormányinfón egyébként arra kérte a tanárokat, hogy legyenek tekintettel a szülőkre, akiknek rendkívüli megterhelést jelent, hogy otthon kell maradni a gyerekekkel. 

Arról is ma tájékoztatott, hogy összesen 66 ezer pedagógust oltottak be múlt héten, és a regisztráltak 85 százaléka jelent meg.